szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

John Lennon halála címmel - a világon elsőként - magyar szerző írt drámát a legendás Beatles-együttes meghatározó egyéniségéről.

G. Nagy Ilián költő, drámaíró Lennon életének utolsó percére építi fel a kétfelvonásos művet, amelyben a zeneszerző életének nagy kérdéseire keresi a választ. A szerző szerint drámájának egyik érdekessége, hogy olyan idődimenzióban jeleníti meg szereplőit, amit eddig színpadon még nem alkalmaztak.



A történetről G. Nagy Ilián elmondta: a halott barát-menedzser, a Beatles felfedezője, Brian Epstein az első felvonás elején megjelenik, s feszült párbeszédekben vitatják meg a főhőssel, hogy ki mit és hol rontott el, hogy a vagyon, az üzleti világ hajszája milyen módon rombolja az emberi kapcsolatokat, juttat válságba családokat, a nagy elméket pedig számtalan esetben életveszélybe sodorja.



A drámát már fordítják németre és angolra. G. Nagy Ilián jelenleg Yoko Onóval keresi a kapcsolatot a drámában elhangzó két dal jogi engedélyezése ügyében. A drámát a szerző Hamburgban, Liverpoolban és Japánban is szeretné színpadon látni. (MTI)
A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók