szerző:
hvg.hu

A valenciai középpályával, madridi csatársorral felálló spanyolok mindenképpen győzni szeretnének a sérülésektől megtizedelt oroszok ellen.

Inaki Saez szövetségi kapitány az előzetes összeállítás alapján az UEFA Kupa-győztes FC Valenciára alapozza csapatát, hiszen a védelmet Carlos Marchena irányítja, míg a középpálya a Baraja-Albelda-Vicente hármasra épül.



Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Spanyolország legyőzi Oroszországot?
A spanyolok mellett szól az is, hogy ismét összeáll a Real Madrid egykori álomcsatársora, azaz Raúl mellett Fernando Morientes, a Bajnokok Ligája gólkirálya lép pályára kezdőként.



Az oroszoknál mind támadásban, mind védekezésben lehetnek gondok, ugyanis Dmitrij Loszkov, a Lokomotiv Moszkva kiváló irányítója továbbra sem épült föl sérüléséből, míg a védelemből két meghatározó futballista, Viktor Onopko és Szergej Ignasevics fog hiányozni.



Mindenesetre az biztató lehet az oroszok számára, hogy a spanyolok mindössze egyszer, 1988-ban tudták megnyerni az első csoportmeccsüket az eddigi Eb-ken.



A két csapat legutóbb 1998-ban találkozott egymással, akkor barátságos mérkőzésen a spanyolok hazai pályán 1-0-ra nyertek. (MTI)
Macron szerint nem lehet újratárgyalni a brit kilépési megállapodást

Macron szerint nem lehet újratárgyalni a brit kilépési megállapodást

A francia belügyminiszter szerint nem az Iszlám Állam katonája volt a strasbourgi lövöldöző

A francia belügyminiszter szerint nem az Iszlám Állam katonája volt a strasbourgi lövöldöző

Kijavította a Hírcsárda a Ripost tüntetőket gyalázó címlapját

Kijavította a Hírcsárda a Ripost tüntetőket gyalázó címlapját

A Magyar Idők kultúrharcosa nekiment a Fidesz politikájának

A Magyar Idők kultúrharcosa nekiment a Fidesz politikájának

Fának hajtott egy autó Nagytarcsa közelében

Fának hajtott egy autó Nagytarcsa közelében

Bárkit kérdezel, a kormány válaszol - A HVG adventi kalendáriumában ma: Bedő Iván

Bárkit kérdezel, a kormány válaszol - A HVG adventi kalendáriumában ma: Bedő Iván