Jól sikerült az olimpiai főpróba vízipólósainknak
A magyar férfi vízilabda válogatott a döntőben 12-8-ra verte meg Szerbia és Montenegró csapatát. A győzelemért a magyar csapat 100 ezer dolláros pénzdíjat vehet át. A két együttes legközelebb az Athéni olimpia vízilabda-küzdelmeinek nyitómérkőzésén találkozik egymással.
A 2002-es harmadik hely és a 2003-as győzelem után 2004-ben ismét a magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte a Világligát. Az egyesült államokbeli Long Beachben rendezett Világliga Szuperdöntőben a világbajnok és olimpiai címvédő magyar válogatott 12-8 (2-3, 4-1, 4-2, 2-2)-ra legyőzte Szerbia és Montenegrót.
A mérkőzést a szerbek kezdték jobban, a második negyedben azonban fordított, a harmadik játékrészben pedig még tovább növelte előnyét Kemény Dénes legénysége, és végül magabiztosan diadalmaskodott Sapicsék ellen, akiket egyébként a Világliga selejtezőjében rendezett négy összecsapásból háromszor is legyőzött. A szerb Danilo Ikodinovics a mérkőzésen hatszor, míg Kásás Tamás és Biros Péter négyszer illetve háromszor volt eredményes.
A helyi rekordnak számító, csaknem 5200 néző előtt aratott siker lélektanilag is fontos lehet, mert az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián ugyanabban a hatcsapatos csoportban van és a pólótorna 15-i nyitónapján éppen egymás ellen kezd a két együttes. Kisebb meglepetésre a harmadik helyet az olimpiai házigazda görögök szerezték meg az olaszokkal szemben.
A Szuperdöntő után közzétették a különböző kategóriák győzteseinek nevét, köztük Kásás Tamásét, aki a torna legértékesebb, azaz legjobb védője lett. A legjobb támadónak az 55 találatával gólkirály Alekszandar Sapicsot választották, míg a legjobb kapus címet csapattársa, Denisz Sefik érdemelte ki.
A FINA, a nemzetközi szövetség által harmadik alkalommal kiírt férfi Világliga végeredménye, és a helyezéssel járó pénzdíjak: 1. MAGYARORSZÁG 100 ezer dollár; 2. Szerbia és Montenegró 70 ezer; 3. Görögország 50 ezer; 4. Olaszország 35 ezer; 5. Spanyolország 30 ezer; 6. Egyesült Államok 25 ezer.
(MTI)