szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szakértők szerint kizárólag a már kokainfüggő rágcsálókon végzett kísérletek adhatnak választ arra, hogy mitől tud az egyik ember saját akaratából bármikor leszokni a különféle szerekre, illetve mitől lesz valaki rendkívül fogékony rájuk.

Az emberekhez hasonlóan a patkányok is a kokain rabjává válhatnak - állítják francia és brit tudósok, akik szerint a már függővé vált rágcsálók segíthetnek újabb drogelvonó kezelések kifejlesztésében is.



Mindeddig csupán az volt bizonyított, hogy a patkányok szívesen élnek a különféle szerekkel, az azonban már nem, hogy függőség is felléphet náluk. A vizsgálat során azonban kiderült: a kábítószerfüggő állatkák folyamatosan próbáltak hozzájutni a kábítószeradagjukhoz annak ellenére is, hogy áramütéssel sújtják őket.



A vizsgálatok alapján biztos függőséghez vezet a hosszabb kokain használat rejlik, ám ehhez genetikailag örökölt érzékenységnek is társulnia kell.



(Yahoo!)
Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

Elon Musk kitalálta: 38 200 milliárd  forintért társaival felvásárolja az OpenAI-t

Elon Musk kitalálta: 38 200 milliárd forintért társaival felvásárolja az OpenAI-t

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom

Nemzetközi lapszemle: Szertefoszlott Budapesten a Dubaj-álom