szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar nőikézilabda-válogatott 23-22-re kikapott az ukrán csapattól az athéni olimpián, ezzel másodikként zárt a csoportjában. Így már a negyeddöntőben megismétlődik a decemberi, franciák elleni világbajnoki döntő.

A csoportelsőségről határozó mérkőzésen idegesen, sok hibával kezdett mindkét csapat. A támadásban főleg a magyarok kapkodtak, és a megszerzett labdákból a rivális kontrákat indított. A magyarok egy már megnyert összecsapást engedtek ki a kezükből, és így megnehezítették saját dolgukat a folytatásra: már a negyeddöntőben megismétlődik a decemberi, franciák elleni világbajnoki döntő.



"Az ukránok ránk erőltették a fizikai játékot, és ebben ők jobbak, mert erősebbek. A sok ütközésből sok kiállítást kaptunk. Támadásban is tartottunk a csatáktól, ezért aztán távolról lőttünk, s így könnyebb dolga volt a kapusnak. A védőfal mögé befutások pedig nem sikerültek. 1998 óta vagyok a női válogatott szövetségi kapitánya, azóta ennyi támadóhibát még nem ítéltek ellenünk egy mérkőzésen. Most jönnek a franciák, megpróbálunk visszavágni a világbajnoki döntőn elszenvedett vereségért" - nyilatkozta a mérkőzsét követően Mocsai Lajos szövetségi kapitány.



(MTI)
Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni