szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az atlétika attól szép igazán, hogy mérni lehet. Ezáltal könnyű csúcsokat dönteni, amivel még több izgalmat tud nyújtani a szórakozni vágyó nézőknek.

Kevés olyan sport van, aminél lélegzetvisszafojtva várjuk a startpisztoly dörrenését, ami megadja a rajtjelet a futóknak. Onnantól sokan már csak az órát figyelik, a futás már nem is érdekes, csak az, hogy lesz-e újabb csúcs, vagy marad minden a régiben. Persze vannak még az ügyességi számok is, amikben nem az idő, hanem a mérőszalag dönt. A feszültség természetesen ott is ugyanakkora. Az elmúlt olimpián öt csúcs is megdőlt, az azt megelőző négyen mindössze hét.

Az mindenesetre jól látszik, hogy elképesztő teljesítmény kell a remek eredmények felmutatásához, mert vannak olyan rekordok, amik évtizedeken át megdönthetetlenek voltak. Ezek közül kettő még  a mai nap is érinthetetlen - írja a The Telegraph. A csehszlovák futónő Jarmila Kratochvilová 1983 júliusában futotta meg a 800 méteres síkfutás világrekordját. Ezt azóta megközelíteni sem tudták. Persze ezzel kapcsolatban felmerült a dopping gyanúja, de nem tudtak rábizonyítani semmit, így a rekord továbbra is érvényben van. Marita Koch 1985-ös 400-as csúcsa is feladja a leckét a mai futóknak.

Egy bizonyos Pat Ryan nevű úriember kalapácsvetésben felállított rekordja talán a legmeggyőzőbb. Az ír sportoló - aki az Egyesült Államokat képviselte, miután emigrált -, volt az első hivatalos csúcstartó ebben a számban. 39 éves korában az 1920-as antwerpeni olimpián hajította 57.77 méterre a szert, amely akkor hatalmas dobásnak számított. Ugyan a Jurij Szedih által tartott mai rekord majd 30 méterrel nagyobb, de Ryan idejében teljesen más körülmények között, egészen más technikával kellett dobni. Az akkori csúcsa 25 évig volt érvényben. Ráadásul az '52-es helsinki olimpián is érmet nyert volna azzal a hosszal.

Bob Beamon a távolugrás ura volt és nem csak a maga idejében. Amit az 1968-as mexikói olimpián bemutatott, az maga volt a csoda. 8 méter 90 centire szállt, ami még mindig ötkarikás csúcs. Két évtizedig nem volt olyan távolugró, aki képes lett volna 16 centiméteren belül kerülni az egykori bajnok eredményéhez. Az idei év legjobb eredménye is több mint fél méterrel el van maradva attól az ugrástól.

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt