Tracey Emin, az angol kortárs művészet fekete báránya azzal szerezte a hírnevét, hogy alkotásaival, melyeknek valódi értékét a szakma persze vitatja, folyamatosan meghökkentette és/vagy megbotránkoztatta a galériák közönségét.
Első híres munkája, az Everyone I Have Ever Slept With 1963–1995 (Mindenki, akivel valaha együtt aludtam 1963-1995) elnevezésű építmény egy olyan sátor volt, amelyre rávarrta addigi hálótársai nevét - nemcsak a szeretőkét, de a nagymamájáét is. A mű sokáig a Tate galériában volt látható, majd később megsemmisült a londoni Momart raktárat ért tűz során, de Emin gúnyolói elkészítették a másolatát, mondván, úgysem volt benne semmi egyedi.
Emin ezután, ha lehet, még vadabbul folytatta, a művésznő kiállította megsárgult, testnedvektől pecsétes lepedőjű ágyát My Bed címmel, a mellette felgyülemlett szeméttel együtt, amiben volt használt kondomot, véres bugyit és üres vodkásüvegeket is. A Turner-díjra is javasolt mű ma Charles Saatchi egyik hálószobáját díszíti sok más Emin-rajzzal és -szöveggel együtt. Emin tehetségének nemcsak a milliomos műgyűjtő és galériatulajdonos hódol egyébként, de számos híresség, köztük Elton John, George Michael, Jerry Hall és David Bowie is híve.
A kritikusok szerint a mostani kiállítás Emin sokkal érettebb oldalát mutatja. Néhány explicit szövegtől és a már említett maszturbálós kisfilmtől eltekintve a gyűjtemény többnyire a művész eddig soha nem látott rajzaiból áll. A képek még mindig erősen szexuális töltetűek, noha a grafikust 45 éves korára saját bevallása szerint kevésbé izgatja a szex. „A kiállítás központi témája a szerelem. A szerelem soha nem jön könnyen, és mindig megfizetünk érte. Még ha akár hatvan évig vagyunk szerelemben, akkor is megfizetünk, hiszen az egyikünk előbb hal meg a másiknál. Mi (emberek) így soha nem szabadulunk fel a szerelem fájdalma alól” - mondta Emin a kiállításhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón.
A tárlat három szobára oszlik, amely a művész három oldalát próbálja bemutatni. „A rózsaszín szoba a szexszoba, és azt reprezentálja, mi van a lábam között. A nagy vagy pszichoszoba azt próbálja kifejezni, ami a fejemben zajlik: az érzelmeimet, a gondolataimat és a reakcióimat. Az emeleten a szerelem koncepciója bontakozik ki, itt látható a maszturbáló animáció egy nagy zöld neonszöveggel szembefordítva, amelyen a kiállítás címe, Those Who Suffer Love olvasható” - részletezte a szerző elképzeléseit. Az újságíróktól érkező kérdésre, hogy a maszturbáló illető önarckép-e, Emin kitérő választ adott. „A maszturbáció nem csak önmagunk szeretete, de önmagunk utálata is, emellett az egyedüllétet jelképezi. Nálam a rajzolás az egyedüllét kifejezése, és azt hiszem, nagyon szoros párhuzam van a két aktus között” - mesélte a sajtótájékoztatón.
Emin számára nem lehetnek meglepőek ezek a kérdések, hiszen azért lett híres, mert életének minden intim és kínos részletét megmutatta a közösségnek. Művei foglalkoznak gyermekkori bántalmazással, nemi erőszakkal, abortusszal, depresszióval, elhagyott és összetört szívekkel, valamint természetesen Emin szexuális kapcsolataival. A sokkolás és a megbotránkoztatás utáni vágy nemcsak Emin munkájában jelenik meg, de a viselkedésében is. 1997-ben egy élő adásban vetített televíziós talkshowban merevrészegen szerepelt, az eseményt a The Guardian című angol napilap a nő munkásságához sorolta, és a „műnek” ironikusan a Tracey Emin legjelentősebb és legszórakoztatóbb hozzájárulása az angol művészethez nevet adta.
Úgy tűnhet, aki ennyire provokatív, azt hidegen hagyja a kritika, de Emint igenis izgatja, mit szól majd a nagyközönség a legújabb anyaghoz. Ám mindaddig, amíg a vélemény nem megy át személyeskedésbe, a művész higgadtan tudja kezelni a legnagyobb nemtetszést is. „A dolgok akkor válnak fájdalmassá, amikor engem kritizálnak. Kifogásolja valaki a munkámat, ahogy tetszik, de ne kritizálja a fogamat, ahogy beszélek, vagy ahogy öltözködöm” - panaszkodott Emin. „Manapság a legrosszabbat lehet feltételezni a kritikusokról, mert ma már nem számít, hogy mit csinálok. Ám én nem nekik akarok megfelelni, hanem magamból akarok kiadni, megosztani valamit. Ha pedig az emberek kapcsolódni tudnak az elgondolásaimhoz, akkor már tettem valami fontosat, mert az emberek fele igenis ért engem, még ha a másik ötven százalék soha nem fog megérteni, akkor is” - tette hozzá.
Krisztina O'Brien
Tracey Emin Those Who Suffer Love című kiállítása június 21-ig Bernben, majd július 4-ig Londonban látható.
