szerző:
travelline.hu
Tetszett a cikk?

A lap szerdai számában a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A lap szerdai számában a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. adatait idézve azt írja: a fővárosi strandok augusztus 11-ig 482.000 látogatót fogadtak, 25 százalékkal többet mint tavaly. Az egy főre jutó  jegyárak viszont 22 százalékkal csökkentek a különféle vendégcsalogató kedvezmények miatt.
   
A fővárosban a legnépszerűbb strandok továbbra is a Palatinus és a Római. A cég 15 fürdőt üzemeltet, közülük 5 csak nyáron üzemel, augusztus 31-én zárnak. A cikk írója több vidéki strand üzemeltetőjével is beszélt, a strandok többsége önkormányzati tulajdonban van. Általában panaszkodtak a nyár közepi kedvezőtlen időjárásra. Az üzemeltetők azt is elmondták, hogy a változó igények sok strandot átalakításra, fejlesztésre kényszerítenek, így próbálják meghosszabbítani a négy hónapos szezont.

MTI

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Talált bankkártyáról lopott egymillió forintot

Talált bankkártyáról lopott egymillió forintot

Orbán Viktor fotója alapján már egész nyugodtan ölelkezhetünk idegenekkel, maszk nélkül is

Orbán Viktor fotója alapján már egész nyugodtan ölelkezhetünk idegenekkel, maszk nélkül is

Alig van új fertőzött, két koronavírusos beteg meghalt

Alig van új fertőzött, két koronavírusos beteg meghalt