A húsvétkor nem igazán jól hangzó tudományos eredményt a Diabetes Care szakfolyóirat közölte. Eszerint Luc Djousse és munkatársai csaknem 57 ezer amerikai nő és férfi egészségi állapotának alakulását figyelték húsz éven keresztül. A nagy vizsgálatból sok fontos tudományos adatot sikerült nyerni. Most azokat az adatokat hozták nyilvánosságra, melyek a tojásfogyasztás és a felnőttkori, 2. típusú cukorbetegség kifejlődésével kapcsolatosak.
A statisztikai értékelés egyértelműen azt mutatta, hogy mind a nők, mind a férfiak körében a cukorbetegség 58-77 százalékkal volt gyakoribb azok csoportjában, akik átlag heti hét tojásnál többet ettek meg, mint azok körében, akik egy hét alatt legfeljebb egy tojást fogyasztottak.
A munkacsoport vezetője szerint az adatok nem bizonyítják, hogy a tojásevés okozná a cukorbetegséget, csak arra figyelmeztet, érdemes figyelni arra, mennyi tojást eszünk, akár önmagában, akár a különféle ételekben. Luc Djousse úgy körvonalazta véleményét: "Vizsgálatunk alapján azt ajánljuk, hogy célszerű a tojásfogyasztást mérsékelni és nem javasoljuk a heti hat tojásnyi adag rendszeres és jelentős túllépését".
Az Egyesült Államokban a Tojás Táplálkozási Központ és az Amerikai Tojás Igazgatóság közös álláspontot hozott nyilvánosságra a kutatási közlemény megjelenése után. Kiemelték: igen sok tudományos eredmény alátámasztja azt a véleményt, hogy a tojás fontos szerepet játszik az egészséges ételek összeállításában, készítésében. A benne lévő fehérjék, alapvető táplálkozási összetevők gyerekkortól kezdve igen lényegesek az emberi étrend összeállításában.
A mostani adatok rendkívül furcsák és ellentmondásban állnak az eddigi étkezési ismeretekkel. Átnézve a Luc Djousse vezette munkacsoport dolgozatát, több, jelentős tévedést, torzulást fedeztek fel a résztvevők csoportosításában. Azok, akik sok tojás evéséről számoltak be, általában idősebbek voltak, közöttük több volt a dohányos, mint a tojásételt ritkán fogyasztók között, több alkoholt is ittak, kövérebbek voltak és többüknek magas a vérnyomása. A magyarázat tehát lehet az is, hogy a sok tojást evők csoportja általában egészségtelenebbül él, mint a többiek.
Cukorbeteggé tesz a sok tojás?
Aki reggelente azzal kezdi a napot, hogy megeszik néhány lágytojást vagy egy nagy adag rántottát, az nagyobb valószínűséggel lesz cukorbeteg, mint az, aki ritkán eszik tojásételt, bár lehet, hogy csak azért, mert a sok tojást fogyasztók általában egészségtelenebbül élnek, mint a többiek.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.