Németh Zsolt elmondta, hogy az önkéntesek beoltására a szer ártalmatlanságának és hatékonyságának igazolása miatt van szükség. A szakmai szabályok ezt írják elő minden oltóanyag esetében, ez a feltétele a forgalomba hozatali engedélynek. Jelenleg folyik az oltóanyag preklinikai vizsgálata - ami állatokon végzett próbát jelent-, s amelyet a humán klinikai vizsgálatok sora követ. Ennek természetesen már nincs az egészségre nézve kockázata.
A vakcina - amely lényegében elölt vírust tartalmaz - legfeljebb enyhe pírt okoz az oltás helyén. A szervezet immunrendszerét viszont mozgósítja a vírus jelentette veszedelem fogadására és járvány esetén jó esélyt ad a megóvásra a megbetegedéstől - magyarázta a szóvivő.
Sok az önkéntes jelentkező, közülük korcsoportonként, különféle szempontok alapján választják ki, hogy kik részesülhetnek elsőként a védőoltásban, amelyet egy később kijelölt, arra alkalmas klinikán, vagy kórházban adnak be az orvosok - közölte Németh Zsolt.
A szóvivő elmondta, hogy már július elejétől gyártják az oltóanyagot a társaság pilisborosjenői üzemében. Hetente 500 ezer adag készül, amelyet az előírás szerint plusz 2-8 Celsius-fokú helyiségben raktároznak. A gyártók a hazai igények kielégítése mellett exportra is termelnek.
Az önkéntesek beoltása után a következő lépés a legyártott oltóanyag átadása az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek. Onnan irányítják majd az elosztást az ÁNTSZ bevonásával az egészségügyi intézményekhez, ahol szükség esetén mindenki hozzájuthat a készítményhez - közölte Németh Zsolt.
Önkéntesek kapják meg az influenza elleni vakcinát
A klinikai vizsgálati engedélyek kibocsátását követően a napokban kezdődik meg annak a több száz önkéntesnek a kiválasztása, akik elsőként kapják meg az új típusú H1N1 vírus elleni vakcinát - közölte a védőoltást készítő Omninvest Kft. szóvivője.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.