szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendszeres testmozgást, némiképp meglepő módon a fogyózók mindössze 25 százaléka próbálta ki, mint a testsúlycsökkentés egyik lehetséges módját.

A felnőtt lakosság 37 százaléka próbált már testsúlyából valamilyen fogyókúrás módszerrel leadni. Nem meglepő, hogy a hölgyek körében jóval nagyobb arányban próbálkoztak már fogyókúrával, a nők 44 százaléka próbálta már legalább egyszer életében csökkenteni testsúlyát - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből.

Fogyózó középkorúak, kevésbé fitt idősek

Az életkorokat vizsgálva megállapítható, hogy a 35-43 éven túliak próbálkoznak leginkább az átlagnál jóval nagyobb arányban fogyókúrával, 43 százalékuk állította, hogy próbálkozott már valamilyen testsúlycsökkentő módszerrel. Ennél is többen vannak a 44-55 évesek közt, akik kipróbáltak valamilyen módszert az ideális testsúlyuk elérése érdekében. Az ő korosztályuk 44 százaléka fogyókúrázott már.

A fiatal generáció (18-25 évesek) körében, részint az életkorukból adódóan is kevesebben próbáltak ki valamilyen testsúlycsökkentő módszert, mindössze 30 százalékuk fogyókúrázott már valamilyen módon. Az idős korosztály (65 év felettiek) között mindössze 27 százalék állította, hogy életében legalább egyszer valamilyen diétás módszerhez folyamodott. Ennek oka lehet, a generációs különbség is, hiszen évtizedekkel ezelőtt egy kis túlsúly még ideálisnak is számított.

A magasabb képzettségűek és jobban keresők közül többen fogyóznak

Majdnem minden második felsőfokú képzettséggel rendelkező fogyókúrázott már egyszer életében, míg a 150 ezer forint felett keresők 45 százaléka folyamodott már legalább egyszer fogyókúrás módszerhez, hogy ideális testsúlyát elérhesse. A 90 ezer alatt keresők 67 százaléka ezzel szemben sosem próbált meg testsúlyából leadni.

Nem meglepő adata a kutatásnak, hogy a krónikus betegek körében jóval népszerűbbek a fogyókúrás módszerek. A krónikus betegségben szenvedők 48 százaléka próbált már legalább egyszer valamilyen módszerrel lefogyni, hiszen valószínű, hogy az ideális testsúly elérése az alapbetegség javulásához hozzásegítené a fogyni vágyókat.

A BMI indexük alapján jelentősen túlsúlyosnak minősülők 37 százaléka nem próbálkozott még életében semmilyen fogyókúrával. A BMI indexük alapján kismértékben túlsúlyosaknak minősülők 39 százaléka próbálkozott már legalább egyszer fogyással, érdekes adat, hogy az alultápláltak 15 százaléka is fogyókúrázott már legalább egyszer életében.

Nem népszerű a testmozgás

A fogyókúrát legalább egyszer kipróbálók körében legnépszerűbbnek a táplálkozási szokások megváltoztatása, az elfogyasztott ételek mennyiségének csökkentése számított. Ezt a fogyni vágyók 77 százaléka jelölte meg, mint már legalább egyszer kipróbált módszert. A rendszeres testmozgást, némiképp meglepő módon a fogyózók mindössze 25 százaléka próbálta ki, mint a testsúlycsökkentés egyik lehetséges módját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gasztro

A hat legdivatosabb fogyókúra

Kijózanodtunk. Már 2009 van, semmi kétség. Hol vannak már a tavalyi ünnepek és a gondtalan falatozás! Lassan itt a tél közepe, a sok ruha nem rejt el örökké. Gondolatainkba szövi magát egy misztikus szó: fogyókúra.

hvg.hu Plázs

Fogyókúrás szer vörösborból: bármit ehetünk mellette

Az új készítmény révén annyit ehetünk, amennyit csak akarunk, és egy grammot sem fogunk hízni. Sőt, a rendszeres testmozgás minden előnyét is élvezhetjük, különösebb izommunka nélkül. S ha mindez nem elég, a tabletta – amely a vörösbor egyik összetevőjét, a resveratrol működését utánozza – még a cukorbetegség kialakulását is megelőzheti.

hvg.hu Plázs

Mi az igazság az Update fogyókúráról?

Míg az orvosok egyre inkább azon igyekeznek, hogy bizonyos elhízással összefüggő betegségeket megelőzzenek, a divat oldaláról is megjelent az igény, hogy segítse a lefogyni vágyókat. Egyre-másra jelennek meg a divatfogyókúrák, amelyek, sokszor eredménytelenségük ellenére is nagy teret hódítanak. A diéták eredményességének megítélése attól függ, hogy mit várunk tőle.