szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nemcsak a legtöbb férfi, hanem a legtöbb nő is szív- és érbetegségek miatt hal meg - hívja fel a figyelmet egy nemzetközi kezdeményezés. Szeptember utolsó vasárnapja világszerte a szív napja, ebből az alkalomból Magyarországon is zászlót bont a nők szívének egészségügyi kockázataira figyelmeztető mozgalom.

Az idén szeptember 27-re eső Szívünk Napja az előző évekhez hasonlóan számos programot kínál: ingyenes szűrővizsgálatok a legkiválóbb magyar szívgyógyászokkal. Mivel a mozgás igen fontos, lesz gyaloglóverseny is. Az esemény idei jelszava a Szív Világszövetség megfogalmazta téma: "Élj, és tégy a szívedért!". Szó lesz az egészséges munkahelyek megteremtéséről, a sportolók szívére leselkedő veszélyekről, illetve a hirtelen szívhalál utáni újraélesztésről, amelynek mindenki által könnyen megtanulható technikáját ugyancsak bemutatják. Kiderül az is, milyen egészségügyi kockázattal kell szembenéznie a női szívnek, milyen életmódi, életviteli változtatásokra lehet szükség a szív egészségének megtartásához mindkét nemben. 

A világstatisztika szerint 2005-ben 17,5 millió ember halt meg infarktusban, hirtelen szívhalálban vagy szélütésben. Felük nő volt. Tavaly Kolumbiában megkérdeztek ezer lányt és asszonyt, hogy tudomásuk szerint melyik betegség jelenti a legnagyobb veszélyt a nőkre. Csak minden tizedik tudta, hogy a nők többsége is szívbetegségben vagy szélütés következtében fejezi be életét. 
   
A valóság az, hogy a magas vérnyomással kapcsolatos agyi érkatasztrófák, a koszorúér-betegség okozta tragédiák miatt ma már minden földrészen több nő veszíti életét, mint valamennyi rosszindulatú daganat, tuberkulózis, AIDS és malária miatt együttesen. A legfrissebb adatok szerint a világtörténelemben először Kanadában magasabb volt a nők szív-és érbetegség okozta halálozása, mint a férfiaké.
   
Kolumbia az előbb ismertetett vizsgálat eredményei miatt csatlakozott a Pirosban a nőkért programhoz, de ha bármelyik országban megkérdezzük az embereket, szinte mindenütt azt a választ kapjuk, hogy a szívbetegség jellegzetes férfikór. A mozgalom célja, hogy fölhívja az emberek figyelmét arra a gyakran elfelejtett vagy fel nem ismert igazságra, miszerint a mai világban a legfontosabb közegészségügyi tennivaló a nők egészségének védelme a szív- és érbetegségek ellen. 
   
A mozgalmat az Amerikai Szív Szövetség indította el, mert kiderült, hogy az Egyesült Államokban szintén csak kevesen tudják: a nőknek is legnagyobb ellensége a szívbetegség valamelyik formája. A Szív Világszövetség úgy épül fel, hogy az egyes országok szívgyógyász szakorvosainak tudományos társaságai, illetve a szívbetegeket segítő, a szívbetegségek megelőzését szolgáló társadalmi szervezetei egyszersmind tagjai a világszervezetnek. Az esemény szóvivője az Oscar-díjas Catherine Zeta-Jones, jelképe pedig a piros női ruha, rajta a felirat:"Ez nem piros ruha. Ez riadó!"

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Plázs

Alattomos ellenségek: miért fáj a szív?

Szomorú tény a szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága Magyarországon, illetve vezető helyük a halálozási okok között. Cikkünkben összefoglaljuk, miként előzhetjük meg ezeknek az elváltozásoknak a kialakulását.

MTI Plázs

Infarktus utáni gyógyítás saját szívsejtekkel

Saját szívéből kivett, majd szövettenyészetben szaporított sejteket kapott egy szívinfarktuson átesett beteg, a sejtekből várhatóan olyan izomsejtek keletkeznek, amelyek pótolják az infarktus következtében elhalt szívizomzatot.