Az újság szerint rendszeresen tart „szülésfelkészítő tréninget” Erdélyben a budapesti szülész-nőgyógyász, akit 2007-ben a magyarországi bíróság három évre eltiltott szakmája gyakorlásától, jelenleg pedig több büntetőper is folyik ellene.
Geréb Ágnest nemrég a babahordozás hete keretében hívta meg Kolozsvárra az Életfa Családsegítő Egyesület, korábban pedig Marosvásárhelyen is megfordult. Erdélyi előadásainak szervezői rendszerint várandós anyukák, apukák, gyerekre vágyók, akik olyanok számára hirdetik az önmagát független bábaként is meghatározó budapesti orvos szülésfelkészítéseit, akik maguk is bábák vagy dúlák (asszonytársi segítők) szeretnének lenni, illetve hasonló tréningeket tartanának.
Akárcsak Magyarországon, Romániában is rendezetlen az otthonszülés jogi szabályozása. A szakorvosok ellenzik és kockázatosnak tartják a gyermek világra segítésének ezt a módszerét. A lapnak nyilatkozó Zsigmond István kolozsvári szülész-nőgyógyász úgy véli, hogy elvileg és emberileg elfogadható lenne a családbarát körülményeket, kényelmet hirdető otthonszülés, a szülőknek azonban tudniuk kell: ha ezt a módszert választják, akkor elfogadják, hogy növekszik a magzat és a kismama elhalálozásának esélye. A szakorvos sokkal inkább olyan kórházi körülmények kialakítását szorgalmazza, amely növeli a várandós anyák otthon- és komfortérzetét. Hasonlóképpen vélekedik Nagy-Rozsnyai István kézdivásárhelyi szülész-nőgyógyász is, aki korábban baráti társaságából beszélt le valakit az otthonszülésről - írja a Krónika.
Erdélyben is aktív Geréb Ágnes
Romániai szakorvosok enyhe rosszallással ísérik figyelemmel, hogy Erdélyben is népszerűsíti az otthonszülés módszerét a szakmájától Magyarországon eltiltott Geréb Ágnes - írta hétfői számában a Krónika című napilap. A szomszédos országban - csakúgy, mint itthon - rendezetlen az otthonszülés jogi szabályozása.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.