Margaret Chan, a WHO főigazgatója az igazgatói tanács egyhetes ülésének megnyitóján azt mondta, hogy az északi féltekén enyhül a járványhelyzet, de fertőzések még a tél végéig, sőt áprilisig várhatók. Azt még korai megmondani, hogy mi fog történni, amikor a déli féltekén is elérkezik a tél. A nagy aggodalom az volt, hogy az 1918-as járványhoz hasonló dolog fog történni, de ami történt, az inkább az 1957-es és az 1968-as járványhoz hasonlít - mondta. A spanyolnáthának nevezett 1918-as járvány végigsöpört a világon, és 40-50 millió embert ölt meg.
A kormányok most megtették a megfelelő lépéseket a lakosság védelmében, és ki fogják érdemelni a legjobb osztályzatot - mondta Chan, aki szerint folytatni kell a védőoltásokat. Az oltóanyag biztonságos és hatékony - szögezte le. Közegészségügyi válsághelyzet esetén jobb az óvatosság irányában tévedni. Mindannyian jobban szeretnénk mérsékelt járványt látni nagy oltóanyag-készletekkel, mint súlyos járványt alkalmatlan vakcinával - magyarázta a főigazgató.
A WHO előző heti összegező jelentése szerint a világban közel 14 ezer halálos áldozatot szedett a H1N1-es vírus. Az áldozatok valódi számát azonban csak 1-2 évvel később lehet megtudni. A WHO szakértői szerint az igazi adat sokkal magasabb, mint a laboratóriumokban megerősített esetek száma. Az Egyesült Államokban magában is több halottat - 16 ezret - tartanak nyilván az amerikai hatóságok, mint a WHO az egész világban.
A mostani nem lesz olyan, mint az 1918-as világjárvány
Az új típusú influenza hatása inkább az 1957-es és az 1968-as járványéhoz lesz hasonló, mint az 1918-as pandémiához, bár a halálos áldozatok száma valószínűleg magasabb, mint amit eddig laboratóriumi vizsgálatokkal megerősítettek - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.