Olyan ez, mint egy miniatűr, alig 200 nanométer (a milliméter milliomodrésze) átmérőjű repülőgép-hordozó hajó, amely több, különböző funkciójú molekulát szállít. Az egyik megkeresi a beteg sejtalkotókat, a másik pedig célba juttatja a hibajavító molekulát. Vagyis egyetlen, receptre felírt gyógyszer vizsgálja és gyógyítja a betegeket. Ez a szép új világ egyelőre csak a derűlátó biotechnológiai szakemberek fejében létezik, ám – amint azt a Nanotechnology című szaklapban korábban Jinming Gao amerikai farmakológus és szerzőtársa, Baran Sumer sebész bizonygatta – megvalósulására mind nagyobb az esély. A legígéretesebb üzleti trendeket rendszeresen bemutató amerikai Forbes magazin nemrégiben összeállított listája szerint kisebb-nagyobb sikerrel világszerte már többtucatnyi nanotechnológiai laboratóriumban próbálnak efféle szupergyógyszereket fabrikálni.
A terápia és a diagnosztika szavak összeházasításával elnevezett teranosztikát számos szakember az orvostudomány legígéretesebb irányzatának tartja. Annak ellenére is, hogy a nem elhanyagolható technikai akadályok miatt még senki sem készített az említetthez hasonló, többfunkciós nanogyógyszert. Az ilyen apró molekulákkal például az lehet a probléma, hogy korántsem csak a véráramban utazgatnak, hanem – mint azt a laboratóriumi kísérletekben tapasztalták – parányi méretükből adódóan akadály nélkül haladnak át a sejtmembránon, összevissza cikázva a sejtekben és azok között. Nem garantálható az sem, hogy a hordozórészecske valóban célba juttatja a hatóanyagot. Ráadásul ma még azt sem lehet pontosan tudni, hogy ez miféle veszélyeket rejt magában – int óvatosságra Dux László, a Szegedi Tudományegyetem biokémia-professzora.
Stiller Ákos
A teranosztikai kutatások fő csapásiránya ezért ma még csak az, hogy a meglévő gyógymódokat személyre szabják. Ehhez olyan, úgynevezett molekuláris diagnosztikai eljárásokat fejlesztettek ki, melyek segítségével előre lehet jelezni, miként reagál a páciens egy-egy alkalmazni kívánt gyógymódra. Ilyesmiben utazik a szegedi Solvo biotechnológiai vállalat is, amely nemzetközileg is ritkaságszámba menő rákdiagnosztikai módszert fejlesztett – mondta a HVG-nek Márki-Zay János, a szóban forgó cég diagnosztikai laboratóriumának a vezetője. A tumorsejteknek ugyanis kifinomult túlélési stratégiáik vannak, melyek közül az egyik leggyakoribb az, hogy a beléjük juttatott gyógyszert egyszerűen kiköpik. A még klinikai fázisban lévő szegedi eljárás segítségével az onkológusok a betegek vérmintájából viszonylag nagy biztonsággal eldönthetik, hogy a beteg szervezete hogyan reagál majd a kemoterápiára. Így előre ki tudják szűrni a nem vagy nem elég hatékony – de ilyenkor is súlyos mellékhatásokkal, egyebek mellett fertőzésekre való fogékonysággal, állandó rossz közérzettel, hányással, hajhullással, fáradtsággal, hőemelkedéssel járó – kemoterápiás kezeléseket a ma rendelkezésre álló mintegy tucatnyi közül.
Egy másik esetben előbb volt meg a gyógyszer, és utólag kellett hozzá tesztet fejleszteni. A tüdőrák speciális, ám meglehetősen gyakori válfajának (az úgynevezett nem kis sejtes tüdődaganatnak) a kezeléséről van szó, amelyet 2003-ban az egyik legnagyobb amerikai gyógyszergyár új kemoterápiás szerével vélt orvosolni. Bár rövidesen az egész világon ezzel kezelték a szóban forgó betegségben szenvedők nagy részét, egy-két év alatt kiderült, hogy a szer csupán minden tizedik beteget gyógyítja meg. Emiatt az Egyesült Államokban minimálisra csökkentették az alkalmazását. Éppen az idő tájt az egyik amerikai biotechnológiai vállalat kiderítette: csak azokon a (túlnyomó többségében nem dohányzó nő) pácienseken segít az ominózus terápia, akiknek a daganatát egy speciális jelfogó fehérje – örökletes – meghibásodása okozza. A biotechnológiai cég olyan géntesztet fejlesztett ki, amelyből azonnal kiolvasható, kinek a szervezetében lehet hatékony a szer.
Amióta néhány éve megalkották a Human Genome Projekt keretében az emberi génállomány részletes térképét, elvileg lehetséges azt vizsgálni, hogy a látszólag egyazon betegségben szenvedők között milyen – a sejtjeik örökítőanyagában kódolt – egyéni különbségek vannak. Ez lenne a személyre szabott terápiák alapja, ám a különféle nyavalyák genetikai okainak feltérképezése nem is olyan egyszerű, mert a lehetséges genetikai eltérések száma óriási. A sejtekben található mintegy 27 ezer gén közül körülbelül száznak lehet szerepe például a rák kialakulásában. Ezek közül azonban csak néhányat vizsgálnak rutintesztekkel – szemlélteti a laboratóriumi és a gyakorlati lehetőségek közötti szakadékot Kéri György, a Semmelweis Egyetem molekuláris biológiai és patobiokémiai tanszékének vegyészprofesszora.
Arról nem is beszélve, hogy a betegségeket korántsem mindig génhibák okozzák, hanem az orvostudomány mai álláspontja szerint közel ötven százalékban a fehérjerendszer zavarai. Az említett 27 ezer gén körülbelül tízszer annyiféle – az életfolyamatokhoz szükséges üzeneteket továbbító – fehérje segítségével „finomhangolja” a sejtek működését. „A daganatos, a keringési és a gyulladásos megbetegedések mintegy négyötöde, sőt a fertőzéssel terjedők nagy része is azért alakul ki, mert a sejtek között, illetve azokon belül hibás üzenetek jönnek létre. Ezeket kell kijavítani. Igen ám, de a molekuláris drótposta egyénenként nagyon különböző meghibásodásai sokszor kísértetiesen hasonló tüneteket produkálhatnak, vagyis az orvos ugyanazt a betegséget diagnosztizálja” – érzékelteti a monitorozás bonyolultságát Kéri György. Csak a különböző rákos megbetegedések hátterében több mint százféle jelátviteli zavar állhat, amelyeknek csak töredékét mutatják ki a mai, elterjedt diagnosztikai módszerek. A teranosztikára vár, hogy ezen változtasson, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy a kutatók ma még a betegségek jelentős többségének a molekuláris hátterét nem, vagy csak részben ismerik.
BALÁZS ZSUZSANNA
