A Journal of Clinical Oncology folyóiratban megjelent cikk szerint a kórházban meghaltakhoz képest az otthon haldoklók szeretteinél ritkábban fejlődött ki poszttraumás stressz vagy elhúzódó (hat hónapnál tovább tartó) gyász. „Az, hogy hol hal meg valaki, az jelentősen befolyásolja a hátramaradottak életét” – mondta el Alexi Wright, a Harvard Egyetem orvosi karának oktatója, a kutatás vezetője, hozzátéve: az otthon történő haldoklás nemcsak az életminőséget javítja az utolsó időszakban, de a gyászra is jó hatással van.

Bár a legtöbb rákos beteg otthon szeretne meghalni, valójában ez nem mindig így történik. Egyharmaduk a kórházban, sőt 8 százalékuk intenzív osztályon távozik az élők sorából.

A kutatók 342 végstádiumban lévő rákbeteget és gondozóikat vonta be a vizsgálatba. A résztvevőket a vizsgálat kezdetén (átlagosan 4,5 hónappal a halál előtt) kérdezték ki, a gondozókat emellett két héttel, illetve hat hónappal szerettük halála után is. Kiderült, hogy az intenzív osztályon vagy a kórház más részlegein elhunyt pácienseknek több fizikai és érzelmi stresszt kellett elszenvedniük életük utolsó szakaszában és életminőségük rosszabb volt, mint azoké, akik otthon, illetve a hospice ellátás keretein belül szenderültek jobblétre. Akik otthon haltak meg, azok hozzátartozói jobban birkóztak meg a halállal is.

Sokan gondolják úgy, hogy az otthoni haldoklás ijesztő a hozzátartozók számára, végső soron azonban elősegíti a feldolgozást. A kutatók azt is megállapították, hogy a kórházban meghaltak hozzátartozóinál 22 százalékban fordult elő elhúzódó gyász, míg ez a másik csoportban mindössze 5,2 százalék volt. Ezt azzal indokolták, hogy a kórházban elvégzett agresszív beavatkozások, például az újraélesztés vagy a gépi lélegeztetés megrémítik a hozzátartozókat. „A végstádiumú betegek számára az életminőség javítása sokkal értékesebb, mint az, hogy az életminőség rovására meghosszabbítsuk az életet” – tette hozzá a kutatás vezetője.