Agyunk alvás közben is tanul

Egy új tanulmány szerint alvás közben az agy nem kapcsol ki annyi funkciót, ahogy azt korábban feltételezték. A Delphine Oudiette, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem alváskutatója vezette tanulmányt a Public Library of Science One című folyóiratban publikálták.

  • Medipress Medipress
Agyunk alvás közben is tanul

A korábbi elméletek alapján a tudósok úgy gondolták, hogy alvás közben az agy kiüresedik, kikapcsolja magát, és csak alacsony neurológia aktivitást mutat. Ezzel szemben az új vizsgálat bebizonyította, hogy a testünk alvás közben újrajátsza az előző nap során tanult kognitív és motoros készségeket.

A kutatás egy egyszerű teszten alapult, amelyet 19 alvajárón, 20 REM alvásviselkedési zavarokkal küzdő páciensen, és 18 egészségesen alvó páciensen végeztek el. A vizsgálat során a résztvevőknek egy motoros feladatot tanítottak, amelyben különböző színű gombokat kellett meghatározott sorrendben lenyomni. Ezt követően megkérték a résztvevőket, hogy ismételjék el a mozdulatsort az ágyban lefekvés előtt, mikor még éber állapotban vannak. A kutatók ezután videofelvételt készítettek az alvó páciensekről.

A kutatók megfigyelték, hogy a résztvevők közül sokan álmukban fizikailag megismételték a nappal begyakorolt mozdulatsort. Az egész úgy nézett ki, mint egy megkoreografált alvási tánc, miközben a páciensek álmukban gyakorolták az újonnan tanult kognitív és motoros funkciókat – mondta Oudiette.

A kísérlet bebizonyította, hogy alvás közben az agyi funkciók hasonló módon működnek, mint nappal, tanulás közben Ezek szerint az alvás nem is igazán pihenőidő az agy számára, hanem inkább egyfajta gyakorlási lehetőség a tanuláshoz.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.