szerző:
MTI

Az uniós országok elektronikus egészségügyi rendszerének fejlesztésével fenntarthatóbb és betegbarátabb lesz az egészségügy - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden az MTI-nek adott interjújában.

Magyarország soros uniós elnökségéhez kapcsolódva eHealth Week elnevezéssel az egészségügy informatikai fejlesztéséről háromnapos konferencia kezdődött kedden Budapesten.

Az egészségügy elektronikus megoldásaival foglalkozó tanácsadó testületének, az eHealth munkacsoportjának Magyarország is tagja, mint Szócska Miklós elmondta, a munkacsoport keddi ülésének egyik legfontosabb megállapítása, hogy minden elektronikus egészségügyi megoldásnak a betegek érdekeit kell szolgálnia. Ezzel kapcsolatban Szócska Miklós példaként említette, hogy Magyarországon a tervek szerint a közeljövőben bevezetik a papíralapú vényeket kiváltó elektronikus receptet.

©

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lemondott Hitler szülővárosának alpolgármestere, mert patkányhoz hasonlította a bevándorlókat

Lemondott Hitler szülővárosának alpolgármestere, mert patkányhoz hasonlította a bevándorlókat

Harry herceg és Meghan Markle Afrikába költözhet

Harry herceg és Meghan Markle Afrikába költözhet

Babos továbbjutott, Stollárék a második kiemeltet búcsúztatták

Babos továbbjutott, Stollárék a második kiemeltet búcsúztatták

Ezért babonázza meg a vörös rúzs a férfiakat

Ezért babonázza meg a vörös rúzs a férfiakat

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót