Egy gén miatt fogékonyabbak a feketék az asztmára

Amerikai kutatók azonosítottak egy olyan génváltozatot, amely egyedien jellemző az afroamerikaiakra, így segíthet magyarázatot találni arra, miért fogékonyabbak az asztmára a feketék.

  • MTI
Egy gén miatt fogékonyabbak a feketék az asztmára

Kutatók olyan génváltozatot fedeztek fel, amely növeli az asztma kockázatát a feketéknél. Korábbi, asztmára hajlamosító gének után kutató tanulmányok már több szóba jöhető genetikai változattal előálltak, ám ezek a tanulmányok túl kis méretűek voltak ahhoz, hogy igazolhassák a gének rasszokra jellemző egyediségét. 

A Nature Genetics című szakfolyóiratban vasárnap közzétett tanulmányban kilenc korábbi kutatócsoport eredményeit összesítették és elemezték. Valamennyi kutatócsapat azt vizsgálta, hogy az asztma megjelenésének az észak-amerikai népességen belül tapasztalható etnikai eltérései milyen gének jelenlétével hozhatók összefüggésbe. Az összesen öt gyanúsított gén közül az elemzésben találtak egyet, amely kizárólag afrikai emberek leszármazottainál fordult elő. "Ez az első génfelfedezés, amikor csak az afroamerikaiaknál látunk (a gén jelenlétére utaló) jelet" - hangsúlyozta Dan Nicolae, a Chicagói Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. 

Mint Nicolae elmondta, a különböző etnikai csoportoknál eltérő az asztma előfordulási aránya, az afroamerikaiak körében magasabb, ám ennek okát nem tudják. "Változásban lévő környezeti tényezők lehetnek a hátterében, de az új megállapítások arra utalnak, hogy a genetika is szerepet játszik" - tette hozzá. Az asztma világszerte több mint 300 millió embert érint, hatása azonban igen nagy különbségeket mutat. Kutatási adatok szerint az Egyesült Államokban 2001 és 2003 között az asztma gyakorisága 7,7 százalék volt a fehér amerikaiak és 12,5 százalék a fekete amerikaiak között.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.