Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A vörös hajúak kevésbé bírják a fájdalmat, mint a sötét hajúak - állítják a brit Southamptoni Egyetem klinikájának kutatói.
A tudósok azt vizsgálták, hogy több fájdalomcsillapítóra van-e szükségük az érzékenyen fehérbőrűeknek és a vörös hajúaknak műtétek esetén, ezért gyenge áramütésekkel vizsgálták reakcióikat. A "villanycsípéseket" a combjukba kapták az alanyok, akik között akadtak barna- és sötéthajúak is. A reakciók és válaszok alapján a kutatók arra jutottak, hogy a vörös hajúak fájdalomküszöbe alacsonyabb.
Hasonló kísérletet végeztek 10 éve az Egyesült Államokban és hasonló eredménnyel, nevezetesen azzal a végkövetkeztetéssel, hogy 19 százalékkal több fájdalomcsillapítóra van szükségük vörös hajú nőknek, hogy ugyannannyira elviselhetőnek érezzék ugyanazt a fájdalmat, mint a más hajszínűek. 2009-ben ugyanezek az amerikai kutatók úgy találták, hogy a vörös hajúak idegesebbek fogászati kezelésen, és kétszer hajlamosabbak arra, hogy kerüljék a fogorvost.
Egy dán tanulmány szerint a vörös hajúak a hideget is nehezebben viselik, bár meleg étkekkel képesek túltenni magukat rajta - emlékeztetett a Daily Telegraph című brit lap.
2005-ben a fentieknek némiképp ellentmondó kanadai tanulmány jelent meg, amely szerint éppen a vörös nők körében akadnak olyanok, akik az átlagembernél jobban tűrik a fájdalmat. Az ok egy mutáns gén, amely nem blokkolja a fájdalomcsillapítók hatását. Ezzel a módosult génnel csakis fehérbőrű vörös hajú nők rendelkeznek, ugyanilyen haj- és bőrszínű férfiak nem.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.