A GfK Hungária 2009 után idén újra megvizsgálta a magyarországi étkezési szokásokat. A kutatás kezdetét jelentő 1989-hez képest folyamatosan formálódnak, alakulnak az egészségügyi állapotunkat sokak szerint alapvetően meghatározó étkezési szokások hazánkban is - írták az elemzésben.
Minden második honfitársunk napjában háromszor, minden harmadik magyar ember pedig négyszer, vagy annál is többször étkezik saját bevallása szerint. Ezek szerint egyre terjed a köztes étkezések gyakorlata.
Jó hír, hogy a felnőttek 71 százaléka – azaz négyből mintegy hárman – úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen étkezik; így 29 százalékra tehetők azok aránya, akik „inkább rendszertelenül esznek”. A fő étkezések közül legfontosabbnak továbbra is az ebédet tartja a többség, és 69 százalék minden nap meleget ebédel.

Az egészséges táplálkozásra mindössze tízből egy magyar felnőtt figyel oda tudatosan” – idézi a közlemény Dörnyei Otíliát, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Ez az arány az 1989-2012-es időszakban 10 és 17 százalék között hullámzott: 1992-ben érte el a legmagasabb arányt, s a legutóbbi megkérdezés alkalmával nyilatkoztak legkevesebben (10 százalék) effajta tudatosságról. Legtöbben – minden második megkérdezett – úgy véli, hogy teljesen normálisan étkezik. Azok aránya, akik 'azt eszik, ami ízlik nekik' a legfrissebb mérések szerint 34 százalékon áll” – magyarázta a szakember a trendeket.
A tényt, miszerint hazánkban is szemmel láthatóan egyre problémásabb a túlsúly kérdése, alátámasztják a testsúlyt növelő élelmiszerekkel kapcsolatosan megnyilvánuló attitűdök. Mindössze tízből egy válaszadó figyel oda arra, hogy olyan ételeket fogyasszon, melyek segítségére vannak testsúlya megtartásában, illetve az ideális testsúly elérésében.
A megkérdezettek 28 százaléka néha figyel erre oda, 20 százalék ritkán, és 42 százalék soha nem figyel arra, hogy testsúlyára hogyan hat az elfogyasztott étel. Ezzel szemben a válaszok fényében a legfontosabb érvek sorrendben egy étel mellett: hamar elkészüljön, egészséges legyen, ízletes legyen.
Így nem meglepő, hogy a legfrissebb információk szerint mindössze tízből mintegy négyen idegenkednek a félkész ételektől (2005-ben és 2007-ben ez az arány még 49 százalék volt), a többség szerint azok nyugodtan fogyaszthatók. Ezzel összhangban 43 százalék tart az élelmiszerekben lévő kémiai anyagoktól, 57 százalék szerint eltúlzottak az ez irányú aggodalmak. A főzést tízből négyen tartják nyűgnek, míg tízből hatan szívesen készítik el saját menüjüket.