szerző:
MTI

Varsó új repülőtere, a lengyel fővárostól nem egészen 40 kilométerre fekvő modlini repülőtér több mint 160 ezer utas fogadott működésének első hónapjában, közel háromnegyedük a Wizzair légitársasággal utazott.

A július 15-én megnyitott repülőtér 24 órás rendszerben rövid és középtávú nemzetközi járatokat, továbbá belföldi járatokat is fogad. A külföldi légi forgalom három fő útiránya között Stockholm és Brüsszel mellett Budapest is szerepel, mert a fővárosi Chopin repülőtérről ide költözött ki a Ryanair és a Wizzair.

A volt katonai repülőtér területén felépített terminál augusztus 10-én több mint 6,4 ezer utast fogadott, noha napi 5 ezer utas fogadására tervezték. Modlin 2013-tól évente 2 millió légi utasra számít.

Összehasonlításként a Varsótól 150 kilométerre fekvő Lódz évente közel 400 ezer utast fogadó nemzetközi repülőterén júniusban, a lengyel-ukrán szervezésű Európa-bajnokság idején összesen 46,7 ezer utas fordult meg.

A részben uniós támogatásból megvalósított repülőtér beruházási költsége 250 millió zloty volt (61 millió euró). Az Európai Unió további 168 millió zlotyval (41 millió euró) támogatja a repülőtér melletti vasútállomás felépítését és 16 elektromos meghajtású vasúti szerelvény megvásárlását.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Átjárhatóbb határokért is imádkoztak Orbán és Merkel előtt Sopronban - kövesse nálunk az eseményt!

Átjárhatóbb határokért is imádkoztak Orbán és Merkel előtt Sopronban - kövesse nálunk az eseményt!

A szír macskamentő és Thürmer Gyula egy dalban - itt a megzenésített hírek 2. része

A szír macskamentő és Thürmer Gyula egy dalban - itt a megzenésített hírek 2. része

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

75 tűzoltó oltja a kigyulladt ferencvárosi épületet

75 tűzoltó oltja a kigyulladt ferencvárosi épületet

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki