És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Kisebb valószínűséggel kaptak ekcémás, viszkető kiütéseket azok a babák, akiknek az édesanyja a várandósság és a szoptatás alatt probiotikumot szedett - állapították meg finn kutatók. A szakemberek úgy vélik, hogy a bélrendszerben a hasznos baktériumok elszaporodását támogató, a betegséget okozó káros baktériumokat pedig visszaszorító probiotikumok a méhlepényen és az anyatejen keresztül az anyától átjutó immunsejtek révén befolyásolják a csecsemők egészségét.
A tanulmányba Samuli Rautava kutatásvezető, a Turkui Egyetem klinikájának munkatársa 241 állapotos nőt vont be, akik vagy két probiotikum-kombináció egyikét szedték napi rendszerességgel, vagy ugyanolyan kiszerelésű placebót kaptak. Valamennyi várandós nőnek volt korábban allergiája, így születendő gyereküknél az átlagosnál nagyobb kockázata volt az ekcéma vagy más allergia kialakulásának.
A vizsgálatban részt vevő nők a probiotikumot vagy a placebót terhességük utolsó két hónapjában, majd a szoptatás első két hónapjában kapták. A megszületett gyerekek egészségét kétéves korukig követték nyomon a kutatók.
A tanulmány végéig a placebós csoportba került nők csecsemőinek 71 százalékánál jelent meg legalább egyszer ekcéma, míg a probiotikumot szedő nők gyerekei körében ez az arány csak 29 százalék volt. Krónikus ekcémát a placebós csoport gyerekeinél 26 százalékos arányban diagnosztizáltak, míg a probiotikumos csoportban ez az arány csak 10 százalék volt.
Kétéves korra azonban nem volt már különbség az egyes csoportokba került anyák gyerekeinek érzékenységében különféle allergénekre, így a tejre, szójára, búzára vagy a háziállatok szőrére: a gyerekek mintegy negyedénél találtak az allergiát vizsgáló bőrtesztnél pozitív eredményt.
A tanulmányt a Journal of Allergy and Clinical Immunology című szakfolyóiratban tették közzé.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.