És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az ételek, italok és minden nem rögzített tárgy a földön landolt, amikor egy Szingapúrból Londonba tartó repülőgép turbulenciába került. Az egyik utas megörökítette a káoszt.
Légörvénybe került egy Szingapúrból Londonba tartó gép, ezért az utasok személyes tárgyai, illetve a felszolgált ételek és italok szanaszét repültek az utastérben. Az utazás során tiezenegy utas és a személyzet egyik tagja is megsérült.
A fedélzeten tartózkodó egyik utas, Allan Cross megörökítette az így kialakult káoszt, képeit pedig Facebook-oldalán közölte - számolt be a The Telegraph.
A fotók tanúsága szerint úgy festett a repülőgép belseje, mintha étellel hajigálták volna egymást az emberek, a kávé pedig a plafonon landolt. Később takarókkal fedték be a földön összegyűlt szemetet, hogy megakadályozzák az esetleges sérüléseket.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.