És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Összesen több, mint 600 millió forintnyi kártérítést ítélt meg a londoni bíróság annak a 409 turistának, akiknek dominikai nyaralását 2007-ben szalmonellamérgezés tette rémálommá.
2007-ben, San Juan egyik négycsillagos hoteljében történt egy akkor nagy port kavart szalmonellamérgezés, melynek következtében a szálloda éttermét preferáló – főként brit – vendégek közül többen kórházba kerültek. A pórult járt turisták pereltek, a botrány pedig átkúszott a tárgyalótermekbe. Közel hatévnyi jogi szélmalomharc után most végre pont került a történet végére: a londoni bíróság közel 630 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a mérgezésért felelőssé tett Bahia Principe hotelt.
A szakértők szerint az ítélet – főként összege miatt – műfajában precedens értékű, leginkább a perben részt vevők nagy száma és a koncentráltság miatt futhatott ki ilyen eredményre. A kártérítés összege amúgy egyenlően oszlik el a 409 turista közt, így a nyertesek fejenként nagyjából 1,5 millió forinttal vigasztalódhatnak.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.