És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
"Más pályán folytatom másképpen" – írja a Facebook-oldalán Herczeg Zoltán divattervező, aki tizenhét év után zárja be magyarországi divatházát.
Tizenhét év után bezár Herczeg Zoltán magyarországi divatháza. A divattervező Facebook-oldala szerint a jövő héten már nem lehet vásárolni a kollekciójából.
Herczeg a saját bevallása szerint az elmúlt néhány évben semmit sem tudott félretenni, vagy felhalmozni, az elkövetkező 5-10 évben nem is lát esélyt arra, hogy ez itthon változhat, ezért korábban azt mondta: Amerikában próbál szerencsét.
Ahogy a hvg.hu-nak fogalmazott: "Ebből az országból menekülnek a fiatalok, de azt, hogy most én is elmegyek, nem élem meg kudarcként, és nincs bennem miatta keserűség. Örülök, hogy kitaszítanak ebből a halott régióból, és egy olyan országban dolgozhatok, ahol a piacgazdaság tiszta eszközökkel működik."
Herczeg korábban azt is elmondta, hogy Hollywoodba készül, ahova elmondása szerint Michael Madsen hívta meg, miután találkozott a munkáival. A tervei szerint kint minőségi, prémiumkategóriás, extravagáns férfi divattermékeket tervez majd. Ahogy fogalmaz: itthon erre nincs pénz, és nincs igény.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.