Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy két hete igazán ritka esemény részesei lehettek a park látogatói: a szemük előtt született, majd tette meg első tétova lépéseit egy mezopotámiai dámszarvas borjú.

A korábban már kihaltnak hitt, ritka szarvasfaj példányai, két bika és négy nőstény tavasszal érkeztek Szegedre, az utóbbiak közül egy már vemhesen. A gondozók látták, hogy rövidesen meg fog születni a borjú, és abban bíztak, hogy nem lesz szükség emberi beavatkozásra az ellésnél. Nem is kellett segíteni, komplikációk nélkül jött napvilágra az újszülött szarvas.

A gondozók az első napokban kicsit aggódtak, mert pont az ellés után fordult rendkívül csapadékosra és hűvösebbre az időjárás, de a szarvasborjú - amelyről utóbb kiderült, hogy nőstény - átvészelte a májusban jött őszt, szépen cseperedik a kifutóban, anyja gondosan és féltve neveli.

A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élő népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik erről az állatról: egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve felsorol, mint nem tisztátalan, vagyis ehető állat. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták a faj kipusztult.

1956-ben azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több, mint hétszáz egyede él vadon Iránban és Izraelben, míg európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter -, viszont az agancsuk kevésbé „lapátos”. Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.