szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Mayweather-Pacquiao meccs előtt adta elő az amerikai himnuszt az énekes-színész, de kicsit sok hajlítást vitt bele – a Twitter még most is ezt tárgyalja.

A kissé korai módon az évszázad bokszmérkőzésének titulált Mayweather-Pacquiao ütközet előtt Jamie Foxxnak jutott az a hálás/hálátlan szerep, hogy elénekelje az amerikai himnuszt. Az R&B műfajában sem ismeretlen előadó azonban hajlításaival egy egészen érdekes változatát alkotta meg a The Star-Spangled Banner című himnusznak.

Ezt követően a Twitteren kezdtek panaszkodni az emberek, akik a "borzalmas" és "szörnyű" jelzők puffogtatása mellett azt is felvetették, hogy miért kellett még egy halleluját is a végére illesztenie. Íme, az előadás:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megérkezett a felfrissített Seat Ibiza

Megérkezett a felfrissített Seat Ibiza

Majdnem egy évvel csökkent itthon a várható élettartam

Majdnem egy évvel csökkent itthon a várható élettartam

In memoriam: Egy Szomjas-filmből csakis egy Szomjas-film bontakozhatott ki

In memoriam: Egy Szomjas-filmből csakis egy Szomjas-film bontakozhatott ki