Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Aukcióra bocsát Alföldi Róbert egy róla készült nagyméretű fotót. A befolyt pénzt az Igazgyöngy Alapítvány kapja.
L. Ritók Nóra, az alapítvány elnöke – és lapunk Nyomor széle blogjának szerzője – azt írta, az akcióban az üzenet a legfontosabb. „Az, hogy egy ilyen gesztus a gyerekek, ráadásul a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felé irányul... Azok felé, akikből ugyanúgy lehetne bármi, mint az élet naposabb felén élőkből, de nekik kevesebb jut a lehetőségekből, a jövőből. Akikért muszáj összefognunk.”
Az Igazgyöngy Alapítvány munkája a tehetséggondozáson kívül a szegregátumokban élő gyerekek esélyteremtésére fókuszál. A művészeti tevékenység szociális kompetenciákat fejlesztő hatásából kiindulva építette fel integrációs modelljét, mely átfogja a probléma egészét. Pozitív hatásmechanizmusával fejleszt gyereket és felnőttet egyaránt. A modell az oktatás, családgondozás-közösségfejlesztés, és az intézmények közti együttműködés generálásával küzd a leszakadó társadalmi csoportokért.
Az aukció időtartama: 2015. május 21. - május 30. éjfél
Az aukció nyertese a virtuális leütés pillanatában, azaz május 30-án éjfélkor legmagasabb összeg felajánlója.
Eredményhirdetés: gyermeknapon, 2015. május 31-én
Licitálni ezen az eseményoldalon lehet, illetve névtelenül itt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.