hvg.hu: Miután megírta, milyen évekig illegálisan élni Norvégiában (a könyv címe Ulovlig norsk vagyis Illegális norvég), az év norvégjának választották. Eszébe jutott, hogy ezt visszautasítsa?

Maria Amelie: Nem. Tök jó volt. Persze gondoltam arra, hogy ezek a szavak nem jönnek ingyen. Ez valamibe kerülni fog nekem.

hvg.hu: Deportálták.

M. A.: Hát, igen. Mikor kiállsz a közvélemény elé, hogy elérj valamilyen változást, az sosem megy áldozatok nélkül. Rámehetnek kapcsolataid… mikor elvittek, a szüleim például elég betegek lettek. Mindig tudnod kell, pontosan mit vállalsz.

hvg.hu: Nemrég beszélt a TEDx-en. A beszédét az életkora szakaszaira építette, de befejezte a történetet 2011 körül. Akkor jöhetett vissza Norvégiába. 2015 van, 30 éves. Mit mondana most?

M. A.: Ó, hát ez jó kérdés. Menekült voltam, ez a tény a személyiségem része. Fontos erről beszélni, és mikor úgy érzem, segítek vele, mindig meg is teszem. Ugyanakkor a „menekültség” nem az életformám. Nem is lehet az – különben hogyan tudnám végigcsinálni ezeket a beszédeket? Négy éve dolgozom újságíróként, nem voltam szereplője cikkeknek. Nem is írtam erről. Kellett a szünet, pszichésen is megterhelt a deportálás. Nem is szerettem volna keveredni közszereplőként és újságíróként. Az elmúlt években alkalmazkodni próbáltam. Miután megírtam a könyvet és elindult a mozgalom, már nem volt rám nagy szükség. És ez nagyon jó dolog.

Stiller Ákos

Most vállalkozások történeteivel foglalkozom. Értékes a norvég vállalkozó szellem, de nem igazán látható. Már annyira hozzászoktunk Steve Jobs és a Szilícium-völgy emlegetéséhez, hogy másokról nem is beszélünk. Rengeteg érdekes dolog történik, ilyesmiről is fog szólni a következő könyvem. Mindez valahol összefügg a menekülttémával: sok szuper vállalkozó volt menekült. Az Intel egyik első vezetője például magyar volt (Vadász László – a szerk.), a Google egyik alapítója is a Szovjetunióból menekült (Sergey Brin – a szerk).

hvg.hu: Miről szól majd pontosan a könyv?

M. A.: A vállalkozó szellem bemutatása mellett a szólásszabadságról, kommunikációról, információról. Cégek működéséről. Az emberek sokszor nem merik kritizálni a saját vállalatukat. Egy kollégámmal kilenc emberrel beszéltünk, akik elveszítették az állásukat, miután nyilatkoztak vagy aktívan állást foglaltak egy közéleti kérdésben. Sok adatunk van a szólásszabadságról, de a személyes történetünk kevés. Mi ezeket szerettük volna kihangosítani. Nem a nagy sztorikról, az ismert közérdekű adatbejelentőkről van szó (vagyis a whistleblowerekről, Edward Snowden esete például – a szerk.), hanem a lokálisan ható kisemberekről.

hvg.hu: Mint a filmben Jerry Maguire? (A Jerry Maguire – A nagy hátraarcban egy sportmenedzser jön rá arra, milyen embertelenül működik a cége. Mikor ezt kifejti, elveszti az állását és egy kivételével az összes ügyfelét is – a szerk.).

M. A.: Igen, ilyesmi. Ez jó példa. Az öncenzúra egyre inkább jellemzővé válik Norvégiában, ezért kezdett foglalkoztatni minket.

hvg.hu: A sztorijában az egyik legszembetűnőbb az, hogy egy embertelen Norvégiáról szól. Kelet-Európából azt gondolnánk, éppen ott működik a demokrácia.

M. A.: Norvégia stabil, működő társadalom. Itt könnyű elfelejteni, hogy a demokrácia nem adott. Küzdeni kell érte. Tök jó, ha demokráciában élünk, de a rendszer nem magától létezik. Mi alakítjuk és alkotjuk. A törvényeket az emberekért kellene hozni, nem az embereket kellene belehajlítani a meglévő törvényekbe. A valós reakciót kiváltó kezdemények fantasztikusak. Az is igaz, hogy más országban valószínűleg illegális személyként nem tudtam volna kiadni a könyvem.

hvg.hu: Egyetemet is úgy végzett, hogy amúgy az országban sem tartózkodhatott volna.

M. A.: Igen. Változtak dolgok Norvégiában a könyvem megjelenése óta, de még mindig sokakat toloncolnak ki. Ez különösen szomorú azoknak a gyerekeknek az esetében, akik már itt születtek, nem is beszélnek más nyelvet a norvégon kívül. Sok családot kényszerítenek vissza Afganisztánba is.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mondta korábban, hogy mikor gyerekkorában nem értette a menekült szót, azt gondolta, a menekült is egy nemzetiség lehet. Mostanában sok gyerek hallja ugyanezt a szót, ön hogyan magyarázná nekik a helyzetet?

M. A.: Az, hogy gyerekként kerültem Norvégiába, sok mindentől megvédett. A szüleim addig óvtak, ameddig csak tudtak. Ha egyszerűen nem tudod, milyen a normális élet, azt sem tudhatod, mi hiányzik. Legalábbis egy darabig. A menekült olyan ember, akinek muszáj elhagynia az otthonát. Tragédia, mikor ez történik. Senki nem választja önkéntesen. Mikor azzal érvelnek, hogy az emberek csak a pénzért hagyják el az országukat, teljesen félreértik a helyzetet. Az nyilván más, mikor valaki konkrét munka miatt költözik. Végigmenni ezeken a borzalmas utakon viszont… Mikor megjelentek a cikkek a gyerekdeportálásokról, a norvég gyerekek is megijedtek. Osztálytársaikat vitték el. Megkérdezték a szüleiket, hogy nekik is el kell-e menniük.

hvg.hu: A Twitteréről és az Instagramjáról úgy tűnik, sokfelé járt az elmúlt időben, hogy beszéljen a történetéről. Nem esik nehezére újra és újra elmondani, mi történt?

M. A.: Ez a hónap tényleg kemény volt, de amúgy sok minden mással is foglalkozom. Nehéz mindig ismételni, el tudok fáradni, de a menekültválság körül annyi minden történik mostanában. Releváns, amit mondok, ezért fogadok el több meghívást, mint általában szoktam. Az embereket érdekli, milyen valóban átmenni a menedékkérési ügymeneteken – és én éppen ezt mesélem el nekik a könyvemben.

hvg.hu: Volt olyan pont, ahol rájött, hogy amit tett, valódi befolyással bír?

M. A.: Leginkább abban láttam a különbséget, ahogy megjelentek az emberek körülöttem. Norvégiában nőttem fel, de senkit nem ismertem, aki illegálisan élt volna az országban – persze lehet, hogy ismertem őket, csak nem tudtam róluk. Az egész láthatatlan volt. 2011-ben rengeteg olyan emberrel beszéltem, aki előjött a helyzetével. Egyrészt nagyon örültem nekik, másrészt ugyanígy féltettem is őket. Ha beszélnek, a rendőrség azonnal figyelni fog. Ez a helyzet, ha illegálisan élsz vagy menedékkérő vagy – a szólásszabadság rád már nem igazán érvényes. Alapvetően az egész menedékkérő rendszer alig kap visszajelzést.

hvg.hu: Ez megváltozott, nem?

M. A.: Igen, írtam róla és sokan kezdtek beszélni a saját, hasonló élményeikről. Az, hogy végül megváltozott a törvény és én is hazajöhettem, az emberek és a média erejének köszönhető.

hvg.hu: Gondolom ezerféle reakciót kapott a könyv megjelenése után. Volt olyan, ami különösen megmaradt?

M. A.: Nem azért írtam meg ezt a könyvet, mert mérges voltam a kormányra. Rengeteg fantasztikus emberrel találkoztam, amíg illegálisan éltem. Rengeteget segítettek, ők a mindennapi hősök és én róluk szerettem volna beszélni. Nagyon boldog voltam a reakcióktól. Sokan jöttek oda hozzám, hogy elmondják, ők is ismernek embereket hasonló helyzetben és ők is próbálnak segíteni nekik. Csak pozitív visszajelzést kaptam.

Stiller Ákos

hvg.hu: Csak pozitívat?

M. A.: Talán néhány politikustól nem. A miniszterelnök (Jens Stoltenberg) például ellenezte az ügyemet.

hvg.hu: Sokat emeli ki a nyilatkozataiban a segítő embereket. Mondana példát arra, hogyan álltak önök mögé?

M. A.: Fontos, hogy úgy nem tudsz igazán segíteni, ha szánsz valakit. Akikről beszélek, nem szántak minket, tiszteletben tartották a helyzetünket. Senki nem szeretne menekült lenni, illegálisan élni, menedékért folyamodni. Ilyen helyzetbe csak úgy kerülhetsz, ha nagy nyomás alatt vagy és nincs más választásod. A rendszer sokszor hazugnak nevezett minket, de az emberek beszéltek velünk és megértettek minket. Láttak. Nagy ereje van annak, ha valóban meglátsz egy másik emberi lényt.

Néha az is segített, ha csak beszélgettünk, de sok praktikus dologról is van szó. Például jobb lakást tudtunk kivenni, könnyebben jutottunk munkához. Sokat számít az is, hogyha például olcsóbb jeggyel szeretnél vonattal utazni belföldön, online kell kártyát rendelned. Lehet, hogy a pénzed megvan rá, de ha nem vagy bejelentve, hogyan regisztrálsz?

Mikor menekülsz, könnyen elszégyelled magad. Elhagytad az országodat, máshol kérsz segítséget. Nem gondolsz valami jókat magadról. Ráadásul, ahogy bekerülsz a menedékkérő rendszerbe, egyre inkább veszted el a méltóságod. Ezt csak a többi ember tudja visszaadni. Mikor beszélgettem, arra gondolhattam, hogy hé, az életem valójában számít.

hvg.hu: Kiemeli a rendszerrel szemben a személyes segítséget. Itthon az elmúlt időszakban sok olyan táblát tartottak fel a menekültek, amire azt írták, a kormány embertelen velük, de a civilek segítenek, és ezt köszönik.

M. A.: A Migration Aidről beszél, ugye?

hvg.hu: Igen, róluk is. A személyes segítségnyújtás helyzetéről. Hogyan látja ezt a kettőséget?

M. A.: A magyar politikáról nem tudok sokat. Olvastam róla, de nem tudok eleget ahhoz, hogy érdemben nyilatkozzam. Azt vettem észre, hogy az embereket azért mozdította be a könyvem, mert névvel jött ki. Komolyan vették. Segített, hogy valóban megértsék, min megyünk keresztül, vagy mit jelent menekültnek születni. Nem hiszem, hogy az emberek rosszak lennének. El kell nekik magyarázni a dolgokat. A miniszterelnök ellenem volt, de az emberek mellettem. Ennek köszönhetően visszajöttem. Szavaztam is idén. Először életemben.

hvg.hu: Kire?

M. A.: Erről a norvégok sosem beszélnek (nevet). Nehéz volt, majdnem minden pártnak köze volt az ügyemhez valamilyen formában.

Stiller Ákos

hvg.hu: A civil akciók mellett a nagypolitika alakulásában a mai vezető hírek Oroszország hangsúlyossá vált szerepéről szólnak (az interjú szerdán azelőtt készült, hogy Moszkva bombázni kezdte Szíriát. Egy korábbi elemzésünket az orosz befolyásról itt olvashatja – a szerk.). Innen menekültek.

M. A.: Hmm, igen. Nincs igazán jó reakcióm erre. Tulajdonképpen kultúrák között vagyok. Kicsi voltam, mikor elhagytuk Észak-Oszétiát, nincs  sok kapcsolatom Oroszországgal vagy orosz emberekkel.

hvg.hu: Mit jelent, hogy kultúrák között van?

M. A.: Néha nagyon norvégnak érzem magam (nevet). Főleg mikor külföldiekkel találkozom és több visszajelzést várnak tőlem, mint amennyit adok. Norvégiában könnyen fordulnak be az emberek – nem azért, mert nincsenek érzéseik. Csak nem mutatják ki őket annyira. Vicces, de a norvégok azért sem nyitnak, mert nem szeretnének zavarni. Mások azt gondolhatják, gorombák, de ők így tartják tiszteletben a magánéletet. Amúgy a norvég hegyek állnak még közel a szívemhez. A szülőhelyem is hegyvidéki.

hvg.hu: A HeroIkon konferencia egyik üzenete, hogy a kisközösségek tudnak igazán változtatni dolgokon. Egyetért ezzel?

M. A.: Nagyon fontos, hogy higgy magadban. Mikor befejeztem az egyetemet és tényleg el voltam keseredve, a professzoromnak viccelődve mondtam, hogy írnék egy könyvet a helyzetemről. Komolyan visszanézett rám és azt mondta: oké, miért ne? Addig a pontig csak vicc volt az egész. Fontosak ezek a konferenciák, hogy az emberek tényleg belevágjanak dolgokba.

hvg.hu: Az ön esetében a bátorságról is volt szó. Ahogy megjelent a könyv, megfigyelték, aztán elvitték.

M. A.: Bátorság… mindig problémás volt számomra ez a szó. Nem igazán szeretem, mikor rám használják.

hvg.hu: Én sem kedvességből mondom.

M. A.: Tudom. Sokaktól hallom. Egyszer pont arról kellett beszédet tartanom, hogy mit jelent bátornak lenni. Szörnyű volt. Nem tudtam, mit mondjak. Számomra racionális döntés volt könyvet írni. A többi választás szerint vagy feladom magam a rendőrségen, kockáztatva, hogy egész Európából örökre kitiltanak – tök mindegy, hogy egy napja vagy tíz éve élek illegálisan az országban – vagy elfogadok egy hamis útlevelet és továbbra is bujkálva élek. Ha kitoloncolnak, csak egy néma szám lettem volna egy statisztikában. Az emberek sosem hallottak volna azokról, akik segítettek a szüleimnek és nekem. Könyvet írni a legjobb választás volt egy lehetetlen helyzetben.

A HeroiKon a Hősök Tere Kezdeményezés konferenciája.