1,4 milliárd forint értékű kokainszállítmánnyal kaptak el két drogcsempészt Romániában
Lakóautóban rejtették el a nagy mennyiségű kábítószert.
Lakóautóban rejtették el a nagy mennyiségű kábítószert.
Az utazástól elgyötörten egyikünk sem a legjobb formáját hozza, így azt hiszem, totálisan kiborulnék, ha valaki ebben az állapotban lefényképezne úgy, ahogyan Orbán Viktort. Vélemény.
Az orosz külügyminiszter felsőjét egy fekete pufimellény takarta, de a CCCP betűk egy része így is kivehető.
Egy hónap sincs már hátra, és megismerheti a világ az Apple iPhone-jainak legújabb modelljeit. Addig is egymást érik a találgatások, kiszivárogtatások. Legutóbb például arról érkezett egy tipp, mekkora lesz az Apple eddigi legvékonyabb iPhone-jának, azaz az iPhone 17 Airnek a kijelzője.
Az Otthon Start hitelhez kapcsolódóan az egyik elvárás, hogy legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonnyal (tb-jogviszonnyal) kell rendelkeznie az igénylőnek. Erről pedig igazolást kell benyújtani, melyet a területileg illetékes kormányhivatalnál lehet kérni. Az igazolást már most meg lehet kérni, az ehhez kapcsolódó kérelem felkerült a kormányhivatalok oldalára.
A Putyin-barátnak tartott, világhírű orosz szoprán a Toscában lép színpadra az őszi évadban.
A hirtelen ötletnek bírságolás lett a vége.
Szon Maszajosi folyamatosan hullámvasúton érezheti magát: volt már gazdagabb Bill Gatesnél, és volt, hogy 70 milliárd dollárt bukott. Azzal, hogy jól bevásárolt AI-fronton, most megint begyújtotta a rakétákat.
Prémium hírlevelek – Kilátó // Milyen lehetőséget ad Washington Trumpnak; hogyan vehette meg egy amerikai külügyminiszter Alaszkát az USA-nak; miként került börtönbe a volt dél-koreai elnök és felesége; ki az Alien világának svájci rémálmodója; és miért volt fontos az emberiség számára, hogy a nők főztek? A heti Kilátó kínálata.
Az űrhajós egy korábbi interjúban azt mondta, a családja és a barátai hiányoznak neki a legjobban.
Az Otthon Start program küszöbén igazán remek időzítés ez a rengeteg állami segítség mellett.
Kellemetlen, sőt súlyos szövődményekhez vezető megbetegedés a fog belső szöveteit érintő foggyökér-gyulladás. Brazil kutatók viszont találtak egy olyan, bárki számára könnyen elérhető kombinációt, ami segíthet a kezelésben.
Oroszország 1867-ben vesztette el Alaszkát: II. Sándor cár rájött arra, hogy országa nem lesz képes tartósan megvédeni észak-amerikai gyarmatát, s ezért inkább eladta az USA-nak a mintegy másfélmillió négyzetkilométeres területet. Mint később kiderült, az amerikaiak az évszázad üzletét csinálták meg, az oroszok jó része pedig emiatt a mai napig átverve érzi magát. Most Alaszka lesz az amerikai és az orosz elnök csúcstalálkozójának a helyszíne.
A Nobel-díjas kutató nem érti, hogyan válhatott ennyire erőssé a tudományellenesség az Egyesült Államokban.
Fontos kulturális különbségek is vannak a tapsoló és nem tapsoló utasok motivációit illetően.
Kivonják a zártkerteket a művelés alól, így jóval könnyebben és jobb áron lehet majd értékesíteni az itteni ingatlanokat. Az azonban nem biztos, hogy az érintett önkormányzatok szó nélkül hagyják a módosítást.
Egyik vezető sem egyedül érkezik Anchorage-ba, de az orosz delegáció tagjai messze tapasztaltabbak amerikai tárgyalópartnereiknél.
A Fehér Ház szerint munkaügyben tartózkodott a környéken, és nem tartott a tömeggel.
A villámcsapás igen veszélyes dolog, és nem csupán az emberre, hanem például a fákra, amelyeket szerencsétlen esetben végleg tönkre is tehet. Vannak viszont olyan fák, amelyekre kifejezetten pozitív hatással van e riasztó égi jelenség.
Az indiai miniszterelnök beszédében ugyanakkor nem említette név szerint az Egyesült Államok elnökét.