Ha fél az elutasítástól, meditáljon többet

Az e technikával élők máshogy reagálnak a negatív érzelmekre.

  • HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia
Ha fél az elutasítástól, meditáljon többet

Lehet, hogy utálnak minket, de mindez kevésbé fáj, ha harmonikus viszonyban vagyunk önmagunkkal.

Legalábbis ezt állítják amerikai pszichológusok, akik egy kísérletükben úgy találták, sokkal jobban viselik a kiközösítést, elutasítást – illetve az ezt kísérő negatív érzelmeket – azok, akik rendszeresen gyakorolják a mindfulness technikákat.

A magyarra tudatos jelenlétként fordított mindfulnesst a virginiai kutatók olyan lelkiállapotként írták le, mint amelyben az ember jóval nyitottabb a külső és belső hatásokra, érzékenyen, ítélkezés nélkül figyel arra, amit gondol és érez.

Ezért a negatív érzelmek nem is nagyon tudnak gyökeret verni benne.

Kísérletükben 40 egyetemistát kértek meg, hogy egy olyan számítógépes játékkal játsszanak, amelyben labdát kell dobálni a virtuális partnereknek, ám egy idő után már egyik féltől sem kapnak labdát, magyarán kirekesztik őket.

A kiközösítés kevésbé zavarta azokat a résztvevőket, akik előzetesen a tudatos jelenlét magasabb szintjéről számoltak be.

Ám az igazán meglepő az, hogy ez nem csupán az érzések szintjén van így, hanem a mindfulnesst megélőnek az agya is másképp működik.

A kutatók ugyanis – MRI-készülék segítségével – úgy találták, hogy a tudatos jelenlétben élők agyában egyszerűen nem (vagy sokkal kevésbé) aktiválódnak azok a területek, amelyek a társas kapcsolatok nyomán kialakuló stressz és negatív érzelmek megjelenéséért felelősek.

A vizsgálatból úgy tűnik, hogy a meditáció, illetve az egyszerűségre és tudatosságra törekvés kézzel foghatóan javíthatja a lelki egészséget.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely valódi vágyainkkal, legbensőbb motivációinkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, páros belépőt nyerhet a budapesti Frida Kahlo-kiállításra. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 

A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.
És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.