Ön ajándékot vesz karácsonykor vagy kényszeres vásárló?
Nem mondunk újat azzal, hogy a karácsony bizonyos tekintetben profán ünnep lett, ami sokaknak üzletté, tárggyá, fogyasztássá alakult. Az ünnep előtti hetek ráadásul egy olyan időszak, amikor ereje teljében bomlik ki belőlünk a kényszeres vásárlás.
De mi is pontosan a kényszeres vásárlás, és mitől, mennyiben más, mint az átlagos, vagy még normálisnak tekintett vásárlói magatartás? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy új keletű zavarról, az elmúlt egy-két évtized kulturális termékéről van szó, miközben Emil Kraepelin, német pszichiáter már 1915-ben használta az oniománia fogalmát (a görög oniosz vagyis eladás szóból képezve), amivel a megszállott költekezést, és az abból fakadó, sokszor törleszthetetlen adóssághalmozás jelenségkörét írta le.
De a svájci Eugen Bleuler, a 19-20. századi pszichiátria egyik legkiemelkedőbb egyénisége is megfigyelte betegei körében, hogy egyesek a vásárlási kényszertől hajtva „teljes mértékben képtelenek arra, hogy differenciáltan gondolkodjanak, és hogy figyelembe vegyék cselekvéseik eszméletlen következményeit, és annak lehetőségét, hogy ne hajtsák végre a tettet”. Mondhatjuk tehát, hogy a 20. századot végigkísérő zavarról beszélhetünk, ami kéz a kézben jár a kapitalizmus minden mást maga mögé utasító „vallásával”, a fogyasztói kultúrával.
Akció, ami akcióra sarkall
Fogyasztói magatartásunkat rafinált marketingstratégiák irányítják. Ha megpillantjuk az „akció” feliratot egy üzlet kirakatában, nyomást érzünk, hogy gyorsan lecsapjunk a termékre, hisz ki tudja, meddig lesz még akciós (miközben természetesen a kedvezményes ár is messze meghaladja a termék valódi értékét). Félünk, hogy lemaradunk valamiről, mert minden másodpercben azt éreztetik velünk, hogy elérkezett szerencsecsillagunk utolsó, leáldozás előtti pillanata.
A bevásárlóközpontban az emeleteket összekötő mozgólépcsők is szándékosan vannak olyan messze egymástól, hogy ekképpen végig kelljen lépdelnünk megannyi bolt előtt, újra és újra átélve a „már csak egy másodperced van dönteni” nyomását. A fekete péntekek (Black Friday) idején a felajzott vásárlók szabályos rohamot indítanak az üzletek és egymás ellen (a meglehetősen morbid domain nevű blackfridaydeathcount oldal statisztikája szerint az eddigi fekete péntekek 12 halálesettel és 117 sérüléssel jártak).
Egy-egy új okostelefon-típus megjelenésével hasonló téboly lesz úrrá rajtunk, és a zarándokok buzgalmával már a nyitás előtt letáborozunk a választott üzlet előtt. Az új telefon ugyanis nem pusztán egy élettelen tárgy (aminek lennie kellene), hanem társ, ami vagy inkább aki mindig velünk van, ezen felül pedig státuszszimbólum, ami birtoklója számára pozíciót jelöl ki egy elképzelt társadalmi ranglétrán.
Megelőző érzések
Akárcsak más szenvedélybetegségek esetén, a kényszeres vásárlás hátterében is többnyire belső ürességélmény vagy valamilyen kínzó érzelmi állapot (pl. szorongás, levertség, feszültség) előzi meg az addiktív viselkedést, amit maga a vásárlás hivatott rövid távon megszüntetni. De valóban megszünteti az ürességet, a negatív érzést, ha megvesszük a harmincadik cipőt vagy az új konzolt? Korántsem. A vásárlást követően ugyanis gyakran szégyen és bűntudat jelentkezik.
Sokszor látjuk, hogy a kényszeres vásárlással küzdők valójában elhanyagolt vagy bántalmazott gyermekek, akik olyan családban nevelkedtek, ahol a gyermekkel való tényleges törődés hiányát a szülők anyagi javakkal (pl. ajándékvásárlás) igyekeztek kompenzálni. A gyermek fejében így összekapcsolódik a gondoskodás/öngondoskodás és a vásárlás aktusa. „Mert megérdemlem” – harsogja a reklámszlogen is. Nem meglepő tehát, hogy a későbbiekben az önjutalmazás legfőbb formája éppen a kontrollvesztett költekezés lesz.
A személy azonban nem képes kötődni a felhalmozott tárgyakhoz, azok eszmei vagy érzelmi értéke a nullához közelít, így aztán egy-egy cipő, táska, ruhadarab csupán percekig képes pótolni a valós érzelmi szükségletet. Egy apánktól megörökölt óra azért válik felbecsülhetetlen értékké számunkra, mert az élettelen tárgy átitatódik szerettünk valójával, emlékével (gondoljunk csak a Ponyvaregény című film aranyóra-történetére). Egy áruházban vásárolt fülbevaló ezzel szemben legfeljebb a vásárláskor kapott blokk látványával fonódik össze.
Az identitás építőköve
A vásárlás ilyenkor nem egyszerű cselekedet, a vásárlás már része az öndefiníciónak, annak a képnek, amit a függő önmagáról kialakít. Nem elhatárolt cselekvéssor, sokkal inkább az identitás építőköve. A kényszeres vásárló nem úgy gondolkodik önmagáról, hogy „én ilyen dolgokat csinálok”. Helyette úgy töpreng: „én ilyen vagyok”, „én ez vagyok”. És erre is talál megfelelő szlogent: „itt vagyok önmagam, itt vásárolok”.
A vásárlás ezekben az esetekben tehát identitáspótlék, egy kiforratlan személyiség kötőanyaga. Olyan látszólagos örömforrás, ami csak ideig-óráig képes kielégülést okozni, illetve hamar hozzászokást eredményez. És mihelyst kialakult a hozzászokás, növelni kell a vásárlás gyakoriságát, mennyiségét, hogy a személy újra és újra átélje azt a rövidke elégedettséget, amit aztán rendre megbánás követ.
Impulzív vagy kényszeres
Diagnosztikai értelemben megkülönböztethetünk impulzív és kényszeres vásárlást. Az impulzív vásárlás jóval gyakoribb jelenség, a lakosság közel fele mutat rá példát élete során, és nem is betegségként vagy zavarként tekintünk rá, hiszen általában egy-egy elszigetelt eseményről van szó, amikor is az egyén egyfajta vásárlási rohamot él meg. A vásárlást a tárgy megszerzésének hirtelen jött vágya indítja el.
Gondoljunk csak arra, amikor a kasszánál toporgunk a sorban, és váratlanul észreveszünk valami vonzó vagy hasznosnak tűnő terméket a kassza mellé kihelyezve. Ránk tör a vágy, és menekülni sem tudunk előle, hiszen be vagyunk szorítva a lassan vánszorgó sorba. Egyes becslések szerint a megvásárolt termékek közel harmada ilyen vásárlási roham révén kerül leendő birtokosához.
A kényszeres vásárlás eltérő mintázatot mutat. Ilyenkor nem külső jegyek (pl. termék látványa), sokkal inkább belső tényezők (pl. feszültség, szorongás) hajtják a vásárlást, ami ezáltal félresikerült megküzdési stratégiává válik, illetve menekülési kísérletté a mindennapok gondjai elől.
Hasonlóképpen közelítve a kérdéshez: a „shoppingolás” nem ugyanaz, mint a vásárlási kényszer. A shoppingolás esetén ugyanis a nézelődés, válogatás, üzletről-üzletre járkálás programként, akár hobbiként képeződik le, de nem vezet feltétlenül tényleges vásárláshoz, túlköltekezéshez, vagy kapcsolati problémákhoz.
Vajon engem is érint?
Susan L. McElroy amerikai pszichológus a kényszeres vásárlási zavar többféle jelét, tünetét állapította meg 1994-ben. Ilyen lehet, ha gyakran érzünk késztetés a vásárlásra úgy, hogy a késztetést leküzdhetetlennek, tolakodónak és értelmetlennek éljük meg.
Ide sorolható az is, ha olyan mértékben költünk pénzt, amit már nem engedhetnénk meg magunknak, illetve, ha sűrűn szerzünk be olyan tárgyakat, amelyekre egyáltalán nincs szükségünk. Jellemző lehet, ha sokkal tovább tart a vásárlás, mint azt elterveztük, és ha sok időt elvesz az is, ha csak agyban kattogunk azon, hogy mi mindent fogunk majd venni. Ráadásul, ha mindez zavarja a mindennapjainkat: a munkánkat és a társas életünket.
Ha az említett tünetek, jellemzők ismerősek, ha úgy gondoljuk, jól leírják azt az attitűdöt és viselkedési szokást, ami meghatározza vásárlási tevékenységünket, érdemes elgondolkodni azon, hogy szakmai segítséget vegyünk igénybe. Ellenkező esetben, ha homokba dugjuk fejünket, ha nem vesszük komolyan a probléma súlyosságát, ha azt mantrázzuk: „de hát mindenki más is vásárol, én miért ne tenném?”, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy személyes kapcsolataink megromlanak, anyagi nehézségeink támadnak és önértékelésünk a pincelépcsőn gurul lefelé.
A karácsony alkalom a mély emberi kapcsolatok megélésére és ünneplésére. Az új esztendő alkalom a változásra. Miért ne vágnánk bele éppen most vásárlási szokásaink átalakításába? Ne feledjük: személyiségünket érzések, gondolatok, értékek, vágyak és célok határozzák meg. Viselkedésünk mindezek következménye, nem pedig eredője. Ne hagyjuk, hogy a vásárlás, a költekezés személyiségünk és mindennapjaink alapvető része legyen. Ennél azért többek vagyunk. Ennél azért többet érdemlünk.
Kapitány-Fövény Máté addiktológus, egyetemi adjunktus
Legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
