Ha elvesztettük, hogyan nyerjük vissza a reményt?

A remény meglehetősen összetett élmény. Aki reménykedik, hisz abban, hogy a jövőben elérhetővé válik egy számára pozitív tényező. Magában foglalja a jövőre irányultságot, a pozitív érzelmeket, kreatív megküzdést, kompetenciaérzést, stratégiaalkotást, motiváltságot és elköteleződést. Olyan érzelmi-gondolati légkört jelent, amely növekedésre, fejlődésre és aktivitásra sarkall, miközben nem vész el a kapcsolat a realitással.

A téma neves kutatóprofesszora, az amerikai Charles Snyder kiemeli, hogy a reménnyel járó személyes hajtóerő mindig valamilyen konkrét cél elérésére irányul, az egyén számol az odavezető lehetséges utakkal, lehetőségekkel, és képesnek érzi magát a megvalósításra. Több tehát az optimizmusnál, ami általános feltételezés arról, hogy minden jól fog alakulni.

Rendelje meg online!

Reményről személyiségjegyként és állapoti változóként is beszélhetünk. Bizonyítóerővel bíró kutatások eredménye, hogy a reménnyel teliség jót tesz nekünk, hiszen jobb életminőséggel, nagyobb tanulmányi sikerrel, gazdagabb társas kapcsolatokkal, nagyobb önbizalommal, jobb stresszkezeléssel, gyorsabb felépüléssel jár együtt.

A remény üzemanyagként szolgál céljaink megvalósításához, átsegít minket nehéz életszakaszokon. Ez a pozitív és motivált lelkiállapot olyan célokkal kapcsolatban támad fel bennünk, amelyek alapvető szükségleteinkre vonatkoznak (például az egészségünkre), értékrendünkhöz, önmegvalósításunkhoz kapcsolódnak, és fontosak számunkra.

Negatív forgatókönyvek

Kritikus élethelyzetekben, például tartós betegség, anyagi nehézség vagy veszteségélmény esetén nagy kihívás reménytelien tekinteni az előttünk álló jövőbe. Amikor úgy érezzük, hogy szinte semmi kontrollunk nincs az adott helyzetben, a cselekedeteinket hiábavalónak tartjuk, önmagunkat tehetetlennek, a jövőt pedig kilátástalannak, olyankor passzív elszenvedőivé válunk az eseményeknek.

Ebben a reményvesztett állapotban nem vagyunk képesek mozgósítani belső és külső erőforrásainkat (például tervezőkészségünket, kreativitásunkat, kapcsolati hálónkat), és önbeteljesítő jóslatként sodródunk a szorongást keltő, negatív jövőről szőtt forgatókönyvek felé. A reménytelenség fokozott egészségi kockázatot jelent, gyakran jár együtt önkárosító magatartással és számos pszichopatológiai probléma összetevője (például a depresszióé).

Reményvesztett állapotban nem látjuk az összeköttetést az elégedetlenséget okozó jelen és a jövőbeni pozitív élethelyzet között. A vágyott cél felé nem vezet körülhatárolt út. Ha egyre inkább azt érezzük, hogy valóságtól elrugaszkodott dolog bekövetkezésére várunk, szintén fakulni fog bennünk a remény érzése, hiszen annak alapvető eleme a kapcsolat a realitással.

Ugyancsak negatívan hat az érzelmi és mentális állapotunkra, ha ismétlődő kudarcélmények hatására elbizonytalanodunk saját képességeinkben. A párkeresés sorozatos csalódásai, pofonjai például sokakban ingatják meg a reményt, hogy valaha sikerülhet ideális társra és kötődésélményre lelniük.

Minél kevésbé látják a lehetőségeiket az ismerkedésre („Hol futhatnék össze bárkivel?”), a potenciális jelölt elérhetőségére („Aki normális, az mind foglalt”), és saját hatóerejükbe vetett bizalmuk is megkérdőjeleződik („Nem váltok ki érdeklődést”), annál inkább elhagyja őket a remény, ezzel együtt csökken a motiváltságuk és az aktivitásuk is. Noha ezek a megállapítások sokszor torzító, negatív gondolatokon alapulnak.

Hogyan tankolhatunk fel a reménnyel? Olvassa tovább Pálinkás-Panyi Anna pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.