Könnyebb lenne például a lelke mindenkinek, ha nem nyomasztaná magát az ajándékvásárlás kényszerével. Ebben segíthet, ha tudjuk, hogy a vásárlással járó örömérzet – amit a dopamin nevű neurotranszmitter szintjének megemelkedése okoz – karácsony táján felerősödik. De nem pusztán az „adni öröm” ősi logikája miatt, hanem a ravasz marketingesek módszerei hatására is.

A mikulásos-karácsonyfás csomagolások, a készlet kifogyására figyelmeztető „különleges” ajánlatok, az üzletek barátságos melege (a kinti hideghez viszonyítva), az illatok, fények, zenék és persze a rengeteg, hasonlóképpen viselkedő vásárló mind befolyásolják kognitív feldolgozási folyamatainkat és befolyásolják a döntéshozatalunkat.

Ezért is történhet meg ilyenkor, hogy nem gondolkodunk racionálisan, és nagyobb valószínűséggel vásárolunk sietve, alapos mérlegelés nélkül – állítja mutat rá Gillian Fagan dublini pszichológus.

Az ajándékozás nyomása

Rendelje meg online!

Persze hogy rengeteget rohangálunk és költünk, hiszen ajándékozni „muszáj” – felelhetnénk erre. Kétségtelen, hogy kutatások bizonyították, hogy boldogabbak leszünk, ha magunk helyett másokra költjük a pénzünket. Már csak azért is, mert az ajándék „tudattalanul” azt fejezi ki, milyen a kapcsolatunk az illetővel, akinek adjuk – vagy mennyire fontosnak szeretnénk látni ezt a kapcsolatot.

Csakhogy más vizsgálatok meg arra figyelmeztetnek, hogy a legtöbben szívesebben kapunk olyan ajándékot, amelynek időbe és erőfeszítésbe került a beszerzése (elkészítése), mint valamilyen drága cuccot.

Jöhet egy kis Duchenne-mosoly?

Ne áltassuk magunkat: a közelgő családi, rokoni összejövetelek során biztosan lesznek kínos pillanatok, akár azért, mert feszült az illetőkkel a kapcsolatunk, akár pedig azért, mert semmilyen kapcsolatunk nincs egyébként velük. Sokan gondolják, hogy arra kis időre elég elővenni egy bárgyú mosolyt és némi bólogatást, a többit megoldja a boros- vagy pezsgőspohár.

A pszichológus szerint azonban ez sem ilyen egyszerű, mivel a testbeszédünkből általában jól levehető, mennyire vagyunk oldottak, befogadóak. A gesztusainkon kívül leginkább a mimikánk árulkodó, nevezetesen az, hogy képesek vagyunk-e az úgynevezett Duchenne-mosolyra.

A 19. századi francia orvos, Michelle Duchenne kutatásai szerint ez az igazi spontán mosoly – amikor a száj sarkai felfelé görbülnek, a szemek pedig csillognak, és összehúzódnak a körülötte lévő izmok – üzeni a beszélgetőpartnernek, hogy valóban egy hullámhosszon vagyunk vele.

Nem minden helyzetben könnyű persze az általában rideg vagy üveges tekintettel kísért „társasági mosoly” helyett ilyen mosolyt villantani, de azért szakértők szerint lehet rá készülni. Például úgy, hogy rendszeresen gyakoroljuk, és a hétköznapok során igyekszünk minél többekre így nézni, akár a bolti pénztárosra vagy a recepciósra is. Már ha tényleg fontosnak tartjuk ezt a gesztust megtenni.

Elvárások béklyójában

Hajlamosak vagyunk arról is megfeledkezni, hogy bár önállóan gondolkodó, érző, cselekvő egyéniségek vagyunk, mégiscsak társas közegben éljük az életünket, és a csoport (nyomása) igen erőteljesen meghatározhatja a cselekedeteinket befolyásoló kulturális környezetet, hagyományokat és meggyőződéseket.

Ha nem felelünk meg a közegünkből fakadó elvásároknak és megszokásoknak, úgy érezhetjük, mint ha a személyiségünk egy részétől kellene megválni. Valójában ez is a kognitív torzítások egy fajtája, amitől ráadásul éppen azért nehéz szabadnak maradni, mert a nosztalgikus környezet, az ismerős zenék és illatok, a hagyományos ételek és díszítés mind egy elvárt forgatókönyv szerinti viselkedésre sarkall minket.

Ne féljünk, inkább akarjunk kimaradni

A közösségi média is lélektani csapdát rejt számunkra az évnek ebben az időszakában. A jól ismert FOMO („fear of missing out” rövidítése, azaz félelem a kimaradástól vagy lemaradástól) jelensége ugyanis ilyenkor hatványozottan működik, mivel az ismerőseink felől áradó képek és üzenetek könnyen kelthetnek olyan érzést, hogy mások boldogabbak és jobban szórakoznak, mint mi.

Ez az önbecsülést romboló, irigységet és kirekesztettséget kiváltó érzés azért lehet különösen erős, mert mindannyian meg akarunk felelni az „ideális karácsony” elvárásainak. Pedig ezt elsősorban a hagyományok éltetik, no meg a cégek marketingesei, akik a reklámok révén már hónapokkal korábban ezt elhintették bennünk.

Megoldás lehet az ünnep helyett mindenekelőtt a saját valódi érzéseinkre hangolódni, hogy kezelni tudjuk a túlterheltséget, csökkentsük a közösségimédia-fogyasztást, és nyugodt szívvel mondjunk le pár társasági eseményről. Fagan szerint csak javunkra válhat, ha a FOMO helyett a JOMO (joy of missing out) kultúráját éljük meg, azaz bizonyos eseményekből örömmel maradunk ki.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!