L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta előző köteteiben (többek között: Közelebb önmagunkhoz, Még közelebb önmagunkhoz) az esetleírásokon túl tesztekkel és gyakorlatokkal is igyekezett segíteni az olvasóinak. „Azt láttam, hogy elolvassák a könyveimet, még idézni is tudnak belőle, de a fejlődést segítő gyakorlatokat szépen kihagyják” – mondta a szerző a májusi HVG Extra Pszichológia Szalonjában.

Tapasztalata szerint rengetegen vannak, akik önismereti könyveket olvasnak, előadásokra járnak, podcastokat hallgatnak, ezzel fejlesztik magukat – és ez örvendetes, ám kevés, ha fejben már mindent kívülről tudnak a mintázataikról, de azok az érzéseikben vagy a viselkedésmódjukban mégsem jelennek meg.

L. Stipkovits Erika előadás közben

Schvéger Domonkos

A Személyiségfejlesztő Akadémia alapítója most egy százlapos kártyacsomaggal igyekszik felkelteni a gyakorolni, fejlődni vágyók figyelmét. A témák között megjelenik az önelfogadás, a belső szülőkép, a leválás, de még a gyerekkorunk legfontosabb kapcsolatai, kérdései is. A szerző úgy véli, a komplex, sokféle módszert ötvöző gyakorlatok segítségével a tudatos énünk és a tudattalan világunk között teremthetünk hidat.

Mi az önismeret?

A szakpszichológus a CEU nagytermében rendezett est során úgy foglalta össze az önismeret lényegét, mint keresni annak a módját, hogy hogyan tudunk egyre szabadabban és természetesebben élni. Az álarcaink az út során megrepedeznek, majd leválnak és végül elhagyhatjuk őket. „Sokan kérdezik, hogy mégis miért kell a múlttal foglalkozni. Szerintem sem a múlttal kell foglalkozni elsősorban, hanem azzal, hogy valaki itt és most miért szorong, és miért öntik el nehezen kezelhető rossz érzések. A tudattalan pedig nem szavakkal beszél, hanem tünetekkel. A fájdalom pedig egy ponton, akárcsak a víz, utat tör magának” – tette hozzá.

L. Stipkovits Erikának több olyan páciense is volt, akik fejben éltek, érzelmeiket sikeresen elfojtották, majd hirtelen felbukkanó alvászavarral, depresszióval, pánikbetegséggel jelentkeztek nála. Ezekkel a tünetekkel már muszáj volt foglalkozni. „Fel kellett tenni a kérdéseket, hogy ezek mit üzennek nekik és milyen okok húzódhatnak mögöttük. Az önismereti út fájdalmas is, amit nem lehet megúszni. Sokszor az az ára, hogy elhagyunk embereket, mert egy mérgező közegből már ki tudunk lépni. De hosszú munkával el lehet jutni odáig, hogy valaki folyamatos fejlődésben van és azt érzi: értékes, és úgy van jól, ahogy van.”

A szóban forgó kártyacsomag

Schvéger Domonkos

Máskülönben – teszi hozzá – nem marad más, minthogy állandóan kívülről várjuk a folyamatos megerősítést, és az határozza meg az önértékelésünket, hogy miket mondtak ránk vagy miket éltünk át korábban. Végső soron pedig ezek döntenek arról, hogy tudjuk-e feltétel nélkül szeretni magunkat. A szakember szerint sokan vannak, akik, ha az önismeret rögös útjára lépnek, máris elkezdik maguk mellé berántani a hozzátartozóikat, a barátaikat. Úgy véli, fontosabb lenne, hogy az önismeretben valóban önmagunkon legyen a fókusz.

Aktiválódó félelmek és szorongás

A kártyacsomag önbecsülésről szóló paklijának a segítségével megvizsgálhatjuk például, hogyan konfrontálódhatunk egészségesen. „Gyakran előfordul, hogy vitázna a szeretteivel, de nem teszi? Mit érez? Nemet mondana szerettei kéréseire, de nem teszi? Mit érez?” – érkeznek a kérdések.

Mi pedig szépen lassan megérthetjük az okokat, és azt is, hogy az éles helyzetekben adott zsigeri reakcióink honnan fakadnak, és a kártyákkal végzett kitartó munka jutalmaként nagyobb önegyüttérzéssel módosítani is tudjuk azokat. A klinikai szakpszichológus szerint érdemes megfigyelni, hogy ha például túl indulatosak leszünk, akkor az milyen helyzetben, milyen érzések felbukkanásával történik, és milyen múltbéli fájdalmakkal szembesülünk.

L. Stipkovits Erika kérdésekre válaszol

Schvéger Domonkos

„Mondok egy példát. A nő hazamegy a vásárlásból három szatyorral, és még a lift is rossz. Benyit a lakásba, ahol a férje épp a számítógépen játszik a gyerekekkel. Eluralja a hatalmas indulat, amikor meglátja, hogy a lakás igazi csatatér, a család pedig nagyon jól érzi magát. Joggal lehet dühös azért, mert fut a lakás, és neki kell összepakolnia. Felháborodhat azon is, hogy nem köszöntötte őt senki, a férje pedig nem vette el tőle a táskákat, amikor megérkezett. De ha erre belekezd egy játszmába, és egyre indulatosabbá válik, akkor nem a saját szükségleteit fogalmazza meg, hanem beleragad egy érzelmi állapotba. Erre persze a férj is kontrázik. Még egyszer: az elkeseredettség és a zsigeri düh lehet jogos, de érdemes megvizsgálni, hogy a hirtelen ránk törő indulatok valójában honnan indulnak” – mondta a szerző.

Szerinte a fenti példa sokszor előfordul azokban a családokban, ahol az egyik vagy mindkét felnőtt agresszív, elhanyagoló vagy narcisztikus szülőkkel nőtt fel. Megfogadják, hogy ők nem akarnak olyanok lenni, mint ők, de a tudattalanjukban leblokkolnak minden hangos szót, vitát, és azt is, hogy egészségesen tudják kommunikálni az igényeiket. Sőt a negatív érzések blokkja a pozitívakat (öröm, szeretet) sem engedi megélni.

Régi minták felülírása

L. Stipkovits egy másik példával is szemléltette az önismeret fontosságát. Akiben az elhagyatottság mély sémája gyökerezik, abban még a teljesen hétköznapi helyzetek során is elképesztő félelem születhet meg.

„Tegyük fel, hogy nem jön haza a párunk a megbeszélt időre. Azonnal bekapcsol a sémánk, és darálni kezdjük, hogy »már biztosan nem szeret, elhagyott, mással van, de legalábbis ki akar farolni a kapcsolatunkból«. Főleg, ha az a valaki egy kicsit nehezen köteleződik el. Amikor ebben az indulattal és félelmekkel teli állapotban vagyunk, már akkor sem tudunk örülni a másiknak, amikor megjön. Meg kell keresnünk az okát, hogy miért érezzük elhagyatva magunkat. Hogy mikor, ki és hol hagyott el minket a korai életünk során” – mondta a szakpszichológus, de hozzátette: ebből nem az következik, hogy onnantól kezdve másokra mutogatunk.

A szerző dedikál

Schvéger Domonkos

Elegendő gyakorlás után az automatikusan bekapcsoló érzéseink mellett már képesek vagyunk tudatosítani és elfogadni magunkban, hogy mi miért született meg bennünk. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a rossz érzéseinkkel kezdhessünk valamit.

A szerző az esten – és a kártyacsomag bevezetőfüzetében is – azt javasolta, hogy két módszerrel haladjunk a csomaggal. Vagy vezessünk önismereti naplót, hogy a kártyákon szereplő kérdéseket igazán átgondolhassuk, és felmérhessük a haladásunkat, vagy valaki mással gyakoroljunk együtt. L. Stipkovits Erika szerint a gyógyuláshoz elengedhetetlenek az elfogadó kapcsolatok, hiszen ezekben írhatjuk felül a korábbi nehéz működésmódunkat.

De önmagunkban is sokat tehetünk a fejlődésért. Erre pedig szükség is van. A szakpszichológus úgy véli, a XXI. században nagyon nehéz megúszni a szorongásos kórképeket, az önismeretet pedig sem a családokban, sem az iskolákban nem tanítják. Kénytelenek vagyunk tehát mi magunk vállalni érte a felelősséget.