Hajléktalan lottómilliomos
Tizennégy lottó-főnyereményt vágott zsebre eddig a könyvelő
A bukaresti Lottóvállalatnál nem tudják, hogy a nemzetközi sajtóban a világ legszerencsésebb játékosának titulált Stefan Mandel megjátssza-e a vasárnapi húzáson a két millió dollárnak megfelelő fődíjat, de azt igen, hogy a 73 éves könyvelő nyíltan hirdeti, hogy egy középiskolás is képes megoldani azt a matematikai formulát, amelynek segítségével ő akár több mint felére csökkenti a variációk számát.
Létrejöhet a világlottó 300 millió eurós főnyereménnyel
Az egyes országokban zajló nemzeti lottójátékok és az Euro Millions nevű közös nyugat-európai lottóhúzás után létrejöhet a világlottó, a szerencsejátékok csúcsa: a La Derniere Heure című belga napilap hétfői száma szerint a brit lottótársaság ennek életre hívását tervezi, s immár 48 nemzeti lottócég jelezte érdeklődését az új, planetáris játékba való bekapcsolódásra.
Ötven éves a magyar lottó
Ötven éve, 1957. január 17-én született meg a modern magyar lottó, amikor a pénzügyminiszter 4/1957. számú rendeletében megbízta az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó szervezésével. Az első húzást 1957. március 7-én rendezték.