szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Szász János rendezte Ópium is indul a 29. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) versenyprogramjában, Enyedi Ildikó rendező pedig a zsűriben foglal helyet.

Az idei MIFF-et, amelynek június 21-ei nyitóceremóniáján a szerb Emir Kusturica Ígérd meg ezt (Promise me this/Zavet) című filmjét vetítik, új csapat szervezte. A folytonosságot csak Nyikita Mihalkov fesztiválelnök képviseli, ő még legalább két évig marad tisztségében.

Az MIFF többé nem törekszik világpremierekre, hanem kizárólag a filmek minőségét tartja szem előtt - mondta Andrej Plahov, a válogató bizottság elnöke a moszkvai médiának. 

A moszkvai versenyben ezúttal húsz film vesz részt, köztük három orosz és három amerikai alkotás, ez utóbbiak független rendezők alacsony költségvetésű munkái. Az orosz és az amerikai alkotásokon kívül olasz, finn, német, dán, görög, török, ukrán, grúz, izraeli és japán filmek kelnek versenyre az Arany Szent György szobrocskáért az Ópiummal, amely az idei Magyar Filmszemlén díjakat kapott.

Az MIFF zsűrijét az ausztrál Fred Schepisi vezeti, s Enyedi Ildikó mellett helyet kapott benne Fred Roos amerikai producer (Keresztapa, Apokalipszis most) is.

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa