© AXN

A kórházas tévésorozatok örökké népszerűek, de azért a Doktor House sikere így is váratlan volt. Talán. A Hugh Laurie által megformált diagnoszta nem az a jóságos, segítőkész orvos, akit várnánk, ehelyett félelmetes, agresszív, kérlelhetetlen és mindennek tetejében zseniális. A nézettségi adatokban, s szakmai elismerésekben is (Laurie két Golden Globe-díja mellett még két Emmyt is begyűjtött a sorozat) kifejeződő siker titkairól David Shore, a sorozat írója és maga House doki mesélt. Az interjú szövegét a kétnapos Doktor House-maratont indító AXN csatorna bocsátotta rendelkezésünkre.

- A kezdetek kezdetén milyen akadályokat kellett leküzdeniük a Doktor House sorozat indításakor?

DAVID SHORE: Meglepő módon nem ütköztünk túl sok akadályba, pedig egy sor nehézségre számítottam. Például azt vártam, hogy a csatorna kézzel-lábbal ellenkezik majd Dr. House karaktere ellen, mivel átlagon felüli dilis alaknak tarthatják, de szerencsére e félelmek nem igazolódtak be, azonnal ráharaptak és megszerették. Aztán a történetek orvosi szálairól is azt gondoltam, hogy kész rémálom lesz hétről hétre új, izgalmas eseteket előkotorni, de az emberiség nagy pechjére hajmeresztő betegségek százai keringenek körülöttünk nap mint nap. Természetesen a nézettség miatt is izgultunk kezdetben, de ezen a fronton is jól alakulnak a dolgok.

- House figuráját valós személy ihlette?                
         
DAVID SHORE:  Ha így is lenne, gondolja elárulnám? Az a fickó egy tuskó. Miért mondanám el? Nem igazán hús-vér ember adta az ötleteket, inkább egy kitalált karakter, Sherlock Holmes személyiségéhez hasonlíthatnám House-t.

- Korábban említette, hogy House ki nem állhatja a butaságot, ismeri az emberek gyenge pontjait; azt is mondhatnák, doktorunk egy valóságos szörny. Nagyon kell vigyázniuk arra, hogy ez az arrogancia ne váljon könnyedén hatalmaskodó terrorrá. Hogyan tartják őt mindig a szerethetőség innenső oldalán?

DAVID SHORE:  Jó a kérdés. Valóban a szerethetőség és a briliáns elme keménységét elválasztó penge élén táncolunk, de House-ból nem csinálunk diktátort. Nem is gondolom, hogy fenyegető jelleggel kezeli környezetét; egyszerűen kimondja, amit gondol, és ennek következményeit mindig meg is ússza. A sorozat bemutató részében el is hangzik, hogy csak az számít, amit teszünk, és nem az, amit mondunk. És House tettei mindvégig egy egészséges személyiséget tükröznek, így sokmindent meg is bocsátunk neki. Szerintem ez lehet House szerethetőségének kulcsa.

- Önnel mi a helyzet, Laurie úr, játék közben áll Ön előtt valamilyen modell, akinek a gesztusait használja House alakítása közben?

HUGH LAURIE:  A Sherlock Holmes-párhuzam mindenképpen hatással van rám, mert David Shore-ral már az első találkozásunkkor is beszéltünk erről. Tudtam az ötletről, és már ment egy ideje a forgatás, amikor nemrégiben felfedeztem, hogy Holmes karakterét tényleg egy valós személyről mintázták. Történetesen épp egy orvos volt. Dr. Joseph Bellnek hívták, és Edinburghben praktizált, s egy feldagadt ujjból vagy egy félrecsúszott alsónadrágból képes volt komplex diagnózist készíteni. Úgy tűnik, a kör ezzel most be is zárult. A körök már csak ilyenek.

- Mit tart leginkább szem előtt, mikor House figuráját játssza? Hogyan építette fel őt magában? 

HUGH LAURIE: Két dolog nagyon fontos vele kapcsolatban. Egyrészt tudok azonosulni House türelmetlenségével, ami persze toronymagas intelligenciájából adódik, és emiatt nem képes tolerálni a butaságot. Azt hiszem így vagy úgy mindannyian megértjük ezt. Másrészt House körül végig nagyon érdekes filozófiai kérdések vannak jelen – és itt most David helyett is beszélek, mert ő sokkal szerényebb fickó annál, mintsem saját munkája filozófiai jelentőségét taglalja. Nekem úgy tűnik, a kérdés valójában az, mit részesítünk előnyben, a kedvességet vagy az őszinteséget? Az igazságot vagy az érzelmeket? Az értelem és érzelem, a prózaiság és a szenvedély itt valóban szemben áll egymással. Én sem tudnék választani köztük, és éppen ez az, ami miatt hallatlanul izgalmasnak találom House jellemét. Folyamatosan ilyen kérdésekkel bombáz bennünket egy olyan időszakban, amikor a rideg józan ész korszaka lezárulóban van. Egyre inkább elfordulunk a tudomány, a könyvek, a tudás és racionalitás érzelemmentességétől, és sokkal jobban örülünk egy baráti gesztusnak vagy ölelésnek. House pedig nem hajlandó beállni a konfliktuskerülők nyájába. Nem hagyja ezt sem az intelligenciája, sem testi fogyatékossága kapcsán az évek alatt kialakult cinizmusa; és ez teszi House-t annyira érdekes figurává.