szerző:
hvg.hu

Egy felmérés szerint az energiatakarékos autók nem csak a környezetnek tesznek jót, de a tulajdonos szerelmi életét is fellendíthetik

Ki mondta, hogy egy zöld autó nem lehet dögös?
Az elektromos Tesla Roadster a bizonyíték
© Autómenedzser
A világ energiafogyasztásának mérséklése állandó téma, szinte naponta láthatunk ezzel kapcsolatos hirdetéseket, kutatásokat. Az autógyártók is beálltak a sorba, nem véletlenül, hiszen a gépjárművek károsanyag kibocsátása jelentős szennyezést jelent.

A General Motors legutóbbi felmérésében egészen érdekes kérdéseket tett fel és ennek megfelelően egészen érdekes eredményeket is kapott. A 2008 februárjában lefolytatott kérdezősködés 500, 18 évnél idősebb válaszadó részvételével zajlott, akik mindannyian autót szándékoznak vásárolni az elkövetkező két évben.

A felmérés eredménye megdönteni látszik néhány évtizedes elképzelést az autókkal kapcsolatban. Tíz nőből ugyanis majdnem kilenc (88 százalék) azt állította, hogy szívesebben beszélgetne olyan valakivel, akinek energiahatékony autója van, mint a legújabb sportautó tulajdonosával. És a tendencia nem csak a  hölgyek esetében igaz, mert a megkérdezettek nyolcvan százaléka inkább talál érdekesnek egy környezetbarát autót vezető személyt, szívesebben beszélgetne egy ilyen emberrel egy partin, mint a legújabb sportautót megvásárló személlyel. Arról nem volt kérdés, hogy vajon egy környezetbarát új sportautó tulajdonosának milyen esélyei lennének arra, hogy barátokat és szerelmet találjon, de a válaszok alapján, ha létezne ilyen kocsi, mindent vinne.

Úgy tűnik, a környezet tudatosság kifejezetten trendivé vált, mert a 18-43 év közötti válaszadók 45 százaléka divatjamúltnak találta a nem zöld vagy környezetbarát gépjárműveket. Sőt, akár egy csinos és spórolós kocsik készítéséről szóló valóság show-t is szívesen néznének a felmérésben részt vett leendő autótulajdonosok.

A kevésbé különleges, de legalább annyira fontos válaszokból kiderült, hogy a vásárlók több mint harmada szívesen venne hibrid meghajtású autót, ha a benzin ára elérné a gallononkénti 4 dollárt Amerikában. A General Motors és versenytársai számára fontos üzenet lehet az is, hogy a válaszadók igen jelentős része (86 százalék) szerint Amerika el van maradva az energiahatékony autókkal kapcsolatos fejlesztések területén és komoly hátrányba került.

Miközben a GM felmérésének eredményei mindenképpen egy kedvező tendencia terjedését mutatják, az Ecogeek.org nevű zöld oldal felhívta a lehetséges vásárlók figyelmét, hogy az igazán környezettudatos döntés sok esetben az lehet, ha egyáltalán nem vesznek új autót, még akkor sem, ha az új jármű hibrid meghajtású lenne. A döntést természetesen befolyásolja a jelenlegi autó állapota és fogyasztása, de előfordulhat, hogy jobbat teszünk azzal, hogy még néhány ezer kilométert levezetünk régi autónkkal, mielőtt váltunk. A kivárással további egyéni haszonhoz is juthatunk, hiszen miközben környezettudatosan vezetjük még pár évig a megszokott darabot, a hibrid autók csak egyre jobbak, szebbek és elérhetőbbek lesznek.

hvg.hu Tech

Hibrid és szilárd merevlemezek érkeznek

Nincsenek mozgó alkatrészek az Alienware új, 64 gigabájtos szilárd állapotú meghajtójában. Akinek az új technológia drága lenne, megállapodhat a Seagate hibrid merevlemezei mellett is, derül ki a Computer World értesüléseiből.

hvg.hu Tech

Etanol-hibridüzemű buszt mutatott be a Scania

A svéd gyártó által bemutatott normál méretű, alacsony padlós városi busz, a szén-dioxid kibocsátást akár 90 százalékkal is képes csökkenteni, ha etanollal üzemeltetik és legalább 25 százalékos üzemanyag-megtakarításra képes. A májusi világpremieren bemutatott jármű nagyban hozzájárulhat a fenntartható tömegközlekedés megvalósulásához.

hvg.hu Tech

Jön az első európai hibridvonat

A japánok után a francia Bombardier is megalkotta hibrid elektromos vasúti szerelvényét, amely nemrégiben hajthatott végig először a síneken.

hvg.hu Tech

Napelemtetővel egészítik ki a hibrid kocsikat

Egy amerikai cég napelemekkel szereli fel a hibrid járműveket, mellyel további 29 százalékkal növelhető a benzintakarékosság, s így akár napi 32 kilométert tehetnek meg a környezettudatos sofőrök elektromos módban.

MTI Tech

A Google síkraszáll a hibrid autókért

A Google ma közzétette koncepcióját, amelynek célja egy olyan jövő elérése, amelyben a tiszta energiák a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kapnak. A terv segítségével a cég 2008-ra független lesz a széntől és támogatni fogja az egész Föld érdekét szolgáló környezetvédelmi fejlesztéseket.

hvg.hu Tech

Már 2010-ben üzembe állhat az amerikai hibrid mozdony

Az egyik amerikai energiaipari cég kampányt indított a zöld energiáért. Ennek jegyében két mérnökük megálmodta az egyik leghatékonyabb tömegközlekedési módszer, a vasút „kizöldítésének” lehetőségét. Az alábbiakban bemutatjuk, mire képes az energiatakarékos mozdony.

hvg.hu Tech

Szörnyszülött hibridek helyett ökolízing

Az általunk ismert környezettudatos szemléletnek is vannak kérlelhetetlen bírálói, akik érdekes módon nem tartják rossz ötletnek a műanyagból készült könyvek gyártását. A Bölcsőtől bölcsőig című, ma már világhírű kötet szerzői szerint Földünk megóvásához bűntudatkeltés helyett izgalmas ötletek kellenek.

Poénkodott vagy komolyan gondolja Csányi Sándor, hogy egy nagybank is elég lenne Magyarországon?

Poénkodott vagy komolyan gondolja Csányi Sándor, hogy egy nagybank is elég lenne Magyarországon?

A Notre-Dame székesegyházról tett közzé 360 fokban mozgatható videót a BBC

A Notre-Dame székesegyházról tett közzé 360 fokban mozgatható videót a BBC

Felnyitottak egy 13 500 éves sírt Kínában, elég érdekes dolgot találtak benne

Felnyitottak egy 13 500 éves sírt Kínában, elég érdekes dolgot találtak benne

A Le Monde beletúrt Obamáék zsebébe

A Le Monde beletúrt Obamáék zsebébe

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

Kengurubébi a debreceni állatkert új lakója

Kengurubébi a debreceni állatkert új lakója