szerző:
MTI

Az angol mozgáskorlátozottaknak kiállított igazolvánnyal szabad parkolási engedély jár az útszéli sárga (megállni tilos) vonalakon, a városközpontokban, a parkolóházak ingyenesek, és még a London belvárosába való behajtásért sem kell fizetni.

Ez utóbbi egyébként 2000 fontjába (610 ezer forint) kerül annak, aki ott lakik, így nem csoda, hogy az eBay nevű internetes aukciós oldalon egy igazolvány 5000 fontért cserél gazdát. És ez még alacsony ár, az igazolványokért fizetett összeg akár a többszöröse is lehet egy leszázalékolt személy éves bevételének.

Ami a parkolási díjakat illeti, talán Angliában a legkritikusabb a helyzet. A szigetországban ugyan nincs parkolási káosz, mint Párizsban vagy Rómában, ám az ország a másik végletbe esett. Rengeteg a teljesen felesleges, csupán a városkép szempontjából tetszetős tilalom – vélik az autósok. Az angolok szinte egyáltalán nem alkalmazzák a félig járdán való parkolást, amely megoldás lehetne a keskeny utakon küszködő forgalom gyorsítására, és hiába engedné a sok széles járda, hogy járművüket felparkolva az autósok teljesen szabadon hagyják az utat, ez is tilos, mondván a jelenség elcsúfítaná a sugárutakat.

És ez még nem minden, mert a parkolásért mindenhol fizetni kell, még az erdők és turista parkok környékén is, de sok angol az otthona előtt is csak pénzért parkolhat. A szabályok megszegéséért a bírság alkalmanként100 font is lehet, a hemzsegő őrök miatt a lebukás szinte biztos, igen gyakori a kerékbilincs és az elvontatás is. Parkolásra csak a parkolóházak és a bevásárló központok kínálnak megoldást, ám ezek körül állandó a tumultus, egy londoni garázsban 20–30 fontot is elkérhetnek pár órai parkolásért. Ezek után nem csoda, hogy mindenki a mozgássérültek kedvezményeire hajt, akik garantált parkolóval rendelkeznek, és bármikor ingyen parkolhatnak a sárga vonalon, amely szinte folyamatos az Egyesült Királyság útszegélyein.

A Disabled Persons Transport Advisory Committee (DPTAC, a Mozgáskorlátozottak Szállításával Foglalkozó Egyesület) szerint a fent leírt körülmények következtében már régóta egyértelmű, hogy az emberek többsége azért kérvényezi a mozgáskorlátozottaknak járó igazolványt, mert annak a parkolás miatt komoly pénzbeli értéke van. Rendszeres az is, hogy a doktor feleslegesen írja alá a kérvényt, miután a páciens túldramatizálja a fájdalmait, vagy a kelleténél több betegséget sorol fel korlátozottságát bizonyítandó.

1987-ben összesen 673 ezer igazolvány volt forgalomban, amely azt jelentette, hogy 1000 emberből 14 volt mozgássérült. Ezzel szemben tavaly már 2,3 millió kérvényt regisztráltak, ez már 1000 emberre 46 igazolványt jelent, ami megdöbbentően magas arány. Ráadásul a DPTAC előrejelzése szerint lesz ez még rosszabb is, hiszen 2012-re több mint 3 millió „mozgáskorlátozott” állampolgára lesz az Egyesült Királyságnak.

Az eBay-en talált igazolványokat és engedélyeket a tulajdonos elhalálozása után bocsátották áruba a hozzátartozók, ahelyett, hogy visszaszolgáltatták volna azokat az államnak. Persze ez is csalás, mert senki más nem használhatja az engedélyt, egyedül csak a tulajdonosa. Ugyanakkor ezt nehéz ellenőrizni, mert rendszámot nem illeszthetnek az engedély mellé, hiszen a legtöbbször a mozgáskorlátozottat valaki más szállítja, esetleg több családi autóval.

A kormány felülvizsgálja a szabályokat, és több képviselő is lobbizni kezdett, hogy elvontatható legyen az a kocsi, amelyik jogtalanul parkol a mozgássérülteknek fenntartott helyeken. Ennek kiszűrésére az egyik módszer az „elveszett” igazolványok állományba vétele. A képviselők ezen kívül azt is szeretnék, hogy jogilag felelősségre vonható legyen az összes olyan garázstulajdonos, aki nem biztosítja a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyek jogos használatát.

Krisztina O’Brien

MTI Tech

A parkolási gondokon segít az összecsukható autó

A golfkocsi méretű jármű a fedélzeti számítógépe segítségével összecsukódik, így nyolcadakkora helyen is tud parkolni, mint egy átlagos autó - ezzel az ötlettel álltak elő a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársai.

MTI Autó

Vége a háziorvostól kikönyörgött mozgássérült parkolási engedélyeknek

A fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadását a háziorvosoktól az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézetbe telepítik az erről szóló jogszabálytervezet szerint - jelentette be Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.

MTI Autó

Olcsóbb parkolás Ferihegyen

A Budapest Airport (BA) a nyári csúcsszezonra tekintettel jelentősen csökkenti a hosszú távú parkolás díjait a Ferihegyi repülőtéren - közölte a társaság csütörtökön.

MTI Itthon

Az Új rend kormánybiztosa új rendet ígér a parkolási engedélyek kiadására

A fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadását a háziorvosoktól az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézetbe telepítik az erről szóló jogszabálytervezet szerint - jelentette be Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertetése szerint befejeződött az egyeztetés a fogyatékkal élők parkolásáról szóló jogszabálytervezetről.

hvg.hu Itthon

Újabb botrány Esztergomban: másfél milliárd egy parkolóért

Esztergom városa januárban 200 millió forintért adta el egy cégnek azt a telket, ahol most parkolóhelyeket vásárolna több mint másfél milliárd forintért. Az adásvételt többen kifogásolják, ahogy azt is, hogy a városi vezetés a tervezett üzletről nem tájékoztatta a lakosokat. A fideszes polgármester a szocialisták lejárató kampányának tartja az ügyet.

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást

Karácsony Gergely az új főpolgármester

Karácsony Gergely az új főpolgármester

Félmillió forintra büntette a Coca-Colát a kormányhivatal

Félmillió forintra büntette a Coca-Colát a kormányhivatal