Régen minden olyan egyszerű volt a filmekben. James Bond, minden kémek legjobbika pontosan tudhatta, hol keresse az ellenséget vagy a támogatást, az oroszok rosszak voltak, az amerikaiak kicsit gügyék, de rendesek és sok pénzük volt. Bond elegáns lehetett, végig úriember maradhatott, kicsit továbbéltetve a britek évszázados illúzióját a hagyományról és az értékekről.
Daniel Craig © bigscreen.com |
Amikor Daniel Craig átvette Bond szerepét a vásznon, sok minden megváltozott. A 007-es jóval keményebb, dühösebb és nyersebb lett, még ha meg is maradt az elegancia és a vicces kütyük egy része. De a tragédia erősebbé vált és már nem volt napfényes csókolózás a tengerparton lezárásként, hogy jóleső nyugodtsággal állhassunk fel a moziszékből.
A második Daniel Craig-féle Bond film, a Quantum csendje, amelynek tegnap volt a bemutatója itthon, még keserűbbre, még drámaibbra sikerült, mint az előző. Aki szereti a meglepetéseket, az most ne olvasson tovább.
Bond egyre kevésbé hasonlít arra a hősre, akinek képét mindannyian dédelgetjük a fejünkben, akinek a kémkedés tulajdonképpen móka. Az új Bondnak például a legfrissebb részben nincsenek kütyüjei: egyetlen fura funkciójú toll vagy inggomb sem tűnik fel a filmben, egy egyszerű mobiltelefonon kívül, ami alig különbözik egy átlagos, utcai kézibeszélőtől. Még autókat is össze-vissza használ, az elején rommá tör ugyan egy Aston Martint, pusztán a tradíció kedvéért, de a későbbiekben Fordot, Audit, Rovert is vezet, a márkahűség, úgy látszik, kiveszett már a kémekből is.
A nőkhöz való viszonya szintén jelentős változáson ment át, kevesebb a bájolgás, a szex sokkal inkább a háttérbe szorult, szinte illusztrációs jelleggel van csak jelen a filmben. Bond legstabilabb kapcsolata a női nemmel a főnöke, M, akihez láthatóan egyre jobban kötődik, a szokásos csinos lányok csak átutazóban tűnnek fel. (Ezt nem panaszként említjük, mert Judi Dench szereplésének minden pillanatát élveztük.) Mintha a látványnak is kisebb szerep jutna, bár azért a kötelező háztetős üldözés és a jól koreografált, ötletes verekedések megvoltak, de a múltkori film velencei pusztítását nehéz lenne felülmúlni. Kellemes meglepetés volt az extrém operaelőadás beemelése a forgatókönyvbe, egyszerre nyújtott remek lehetőségeket és kulturális szórakozást.
A Quantum csendjének legmegdöbbentőbb része a jók és a rosszak bemutatása. Az új Bond világában senkiben nem lehet már bízni, még a saját emberekben sem. A miniszterelnök tanácsadója is benne lehet a világméretű összeesküvésben, a külügyminiszternek sincsenek elvei, a CIA pedig bevallottan összeáll a terroristákkal a gazdasági célok érdekében. Mintha csak az újságot olvasnánk. Hol van már a hidegháború kellemes biztonsága, amikor vagy fekete volt valami vagy fehér? Ez a Bond már jobban hasonlít egy John le Carré történetre, ahol egy szervezet csak mocskos lehet, a kormányok hazudnak, a vállalatok pedig mindannyiunkat becsapnak. Még a környezetvédők is megkapják a magukét, a film főgonosza, Dominic Greene egy nemzetközi ökológiai projekt álcája alatt végzi borzalmas machinációit. Ráadásul, ahogy azt már korábban említettük, nincs a sztori végén feloldás, boldog vég, csak piszkos, kimerült hősök, akiket még a bosszú sem tesz elégedetté. Azért nekünk hiányzik a móka.
KM