Mindig furcsa érzés a saját múltunkról idegen kézből származó leírást, értékelést olvasni, de időnként előfordul, hogy az egyszeri látogató is meglátja a lényeget. Máskor pedig mintha szándékosan csukná be a szemét még a mindenki által tisztelt szerző is.

A Ludwig múzeumban most nyílt meg a magyar származású háborús sztárfotós, Robert Capa valaha volt legnagyobb kiállítása Magyarországon. Az alkalmat felhasználva a Park kiadó ismét megjelentette Capa önéletrajzi ihletésű könyvét, a Kissé elmosódvát, illetve kiadta John Steinbeck Orosz naplóját is, amely az író és a fotós hathetes szovjet körútját mutatja be. Capa könyvéről többször írtunk már a hvg.hu oldalain szép szavakat, lehetetlen nem szeretni ezt a kissé infantilis vagányt, aki mindig elég közel ment ahhoz, hogy jó képekkel térjen vissza a csatasorból. A kiállítás is pompás, öröm volt végre együtt látni a különböző kiadványokban és más tárlatokon megcsodált fotókat, külön élvezetet jelentettek a Capa múltját, családját bemutató képek.

Steinbeck könyve azonban, a zseniális címlapfotó ellenére csalódást okozott. John Steinbeckre mindannyian az Egerek és emberek, az Érik a gyümölcs Nobel-díjas szerzőjeként emlékszünk, ezért empátiát, de egyúttal társadalomkritikát is várunk tőle, bármilyen témáról is legyen szó. Steinbeck viszont saját bevallása szerint objektíven, előítéletek nélkül próbál közelíteni a háború utáni Szovjetunióhoz, a kommunista rendszerhez, ami jelen esetben inkább egyfajta álszent naívitást jelent. Az, hogy Capa nem tudta megmutatni igazán, amit látott, érhető, hiszen a szovjet hatóságok csak azokat a képeket engedték ki, amelyeket akartak, tulajdonképpen esélyt sem kapott. De Steinbecknek nem lett volna muszáj valami rosszul értelmezett cserkészbecsszó miatt megmaradni egy turistaút felszínességénél, hiszen nyugodtan felkutathatott és megkérdezhetett volna olyanokat, akik hat hétnél többet töltöttek az országban és hiteles adatokkal egészíthették volna ki beszámolóját.

Egy nyugati számára talán tényleg érdekességet, akár kortörténeti dokumentumot jelenthet az Orosz napló, de mi tudjuk, mi zajlott valójában és fájdalmas olvasni az idealista rajongó szavakat a kommunista rendszer működéséről és a nagy Sztálin hatalmas tetteiről. Már a korabeli kritikák is kiemelik, mennyivel többet vártak Steinbecktől, de mi egyáltalán nem a politikai állásfoglalást hiányoljuk, hanem pont a kisember életének valódi

részleteit, aminek csak szétkozmetikázott változata jelent meg a könyvben. Capa rajongóknak ettől függetlenül élményt jelent a napló, hiszen végre testközelből olvashatnak hősükről, megtudhatják, hogy szeret fürdeni, néha elalszik a fürdőkádban és folyton könyveket lopkod.

Nem gondoltuk volna, hogy a keleti blokkról végül a Park kiadó egy másik, erotikusnak beharangozott könyvében fogunk találó mondatokat olvasni. Edith Templeton Kék óra című novellás kötete állítólag a szexről szól és megjelenésekor felháborította a közvéleményt, de szerintünk ennél jóval több benne a lehetőség. Igen, szerepel néhány viszony, pár visszafogott aktus leírása a szövegben, de nekünk a szerző a háború utáni Csehszlovákiával foglalkozó írásai jelentettek igazán kellemes meglepetést. Templeton annak ellenére, hogy évtizedekkel korábban Londonban költözött és hogy szereti magát butuska nőként beállítani, egyszerre megdöbbentő és végtelenül vicces párbeszédekkel érzékelteti a rendszer valódi arcát, a benne élők igazi életét. Felbecsülhetetlen érzés, amikor az olvasó bólint, igen, ez történt, ilyen volt. És még fotós sem kellett hozzá.

KM