A mai krimiirodalom és mozgóképes megjelenítés meghatározó trendekkel rendelkezik. A helyszín lehet nagyváros vagy a legeldugottabb aprócska település, hamar előkerülnek a sorozatgyilkosok, a misztikus bűntettek, a drog és a családon belüli erőszak. A szerző és kiadó egyéni ízlése határozza meg, milyen mélységig megy bele a témába, mennyire veszi durvára a stílust, időnként a valóságtól igen csak elrugaszkodott mesék kerülnek az olvasó vagy néző szeme elé. A klasszikus műveken felnőtt krimirajongó ilyenkor sokszor csak felsóhajt – miért kell ez? A nagy elődök képesek voltak egyszerű kis gyilkosságokkal, féltékenységi ügyekkel, szimpla nyereségvágyból elkövetett bűntényekkel sikert aratni, most pedig pedofilok mesélnek egy sikerkönyvben, mit élveznek a legjobban, részletesen végigkísérhetjük olvasás vagy filmnézés közben, hogyan kell a leghatékonyabban megkínozni, majd megölni valakit.

Az Animus kiadó Skandináv krimik sorozatának némely darabja is tartalmaz gyomorforgató részleteket, bár az északiak az igazi amerikai sikerszerzőkhöz képest kifejezetten visszafogottak, inkább a szívünket célozzák meg, mint a rekeszizmunkat. Ahogy korábban is írtuk, akad köztük zseniális, van, amelyik nekünk kevésbé tetszett és úgynevezett női krimi is megjelent a sorozatban. Bár az, hogy egy kriminek milyen nemű a szerzője, nem szabadna, hogy tényező legyen, mégis tapasztalható egy “nőies” trend, amely esetben az író általában hölgy és a valószínűleg megcélzott célközönség is nő. Az ilyen típusú könyvekben, amelyek nem csak skandinávokra jellemzőek természetesen, általában a főszereplő is nő és mindig van egy hangsúlyos magánéleti szál. Az általunk olvasott hasonló történeteknél a magánélet sokszor fölé is kerekedett a kriminek, ami lehetett a legvéresebb bűntett, akkor is háttérbe szorult a szövevényes családi és párkapcsolati bonyodalmak mögött.

Liza Marklund Studio 69 című könyvének is nő a szerzője, nő a főszereplője és az áldozat is egy 19 éves lány. Jelen van a magánéleti szál is, csak a végén derül ki, hogy tulajdonképpen mennyire hangsúlyosan, ennek ellenére a szokásosnál jóval többről van szó. Marklund már a bevezetőben belefog fő céljába, az ismeretterjesztésbe. Néhány statisztikai adat segítségével képet kaphatunk róla, milyenek a svédek, majd Marklund az ország egy-két politikai sajátosságáról is tájékoztatja az olvasót. Megtudhatjuk, hogy a korrupció Európa legirigyeltebb demokráciájában sem ismeretlen fogalom, még a számunkra oly ismerős Gripen ügy és annak háttere is feltűnik a magyarázatban. Ezek után tulajdonképpen nem is meglepő, hogy a Studio 69 valójában egy igen kellemes átverés. Van gyilkos, van áldozat, van nyomozás, de szegény Josie élete és halála kevésbé izgatja az olvasót, mint az, hol is járt a külügyminiszter azon az éjszakán és mit csinált valójában. A politikai izgalmakon kívül aránylag alapos ismereteket szerezhetünk a svéd média működésével kapcsolatosan is, ők ugyan panaszkodnak, de csak azért, mert nem laktak még máshol.

Amikor az olvasó már azt hiszi, vége az ügynek, Marklund egyszer csak előkapja a magánéleti szálat és egy újabb izgalmat kerekít belőle – ez a csavar nekünk egy csöppet erőltetett volt, bár tagadhatatlanul hatásos befejezést szolgáltatott. Sajnos, a kiadó terveiben egyelőre nem szerepel az Annika Benktzon sorozat folytatása, pedig kevés ilyen ügyes hasznosítását láttuk még a gyilkosoknak.

KM