„Van szerencsém tudatni önökkel, hogy tudomásunkra jutott: M…-ék (Párizs, boulevard Ménilmontant 110.), akik ellen el-fogatóparancs volt életben 1942. július 16-án, aznap elrej-tőztek a házmesternél, majd vidékre menekültek, végül visz-szatértek lakásukba, ahonnan azóta sem tették ki a lábukat, mivel a már említett házmester látja el őket mindennel.”
Szokványos feljelentőlevél a második világháborús (megszállt és kettéosztott) Franciaországból, „szokványos” eredménnyel: a Zsidó Kérdések Főhivatalához eljuttatott üzenet nyomán M...-éket, egy négyfős lengyel zsidó családot 1943 február-jában deportálták Auschwitzba, ahonnan egyikük sem tért vissza.
Európa országaiban számtalan ilyen és ehhez hasonló „állampolgári bejelentés” bizonyítja, hogy a világháború idején virágkorát élte az árulkodás. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az elkövetők számáról máig nincsenek megbízható adatok, csak városi legendák, ráadásul – mint azt a HVG különböző nemzetközi példákon is tapasztalta – mindenütt meg vannak győződve arról, hogy náluk valami miatt különösen sok volt a mószeroló.
Az összeállítás az eheti HVG-ben olvasható.
A mószerolás és feljelentgetés városi legendája
Máig csupán mazochista sztereotípiák és akár nagyságrendeket is tévedő (fölé)becslések vannak forgalomban arról, hogy a második világháború alatt mennyire volt elterjedt Európa-szerte egymás feljelentgetése – derül ki a friss HVG összeállításából.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.