London egyik legkedveltebb áruháza, a Selfridges sokkoló akcióra készül vasárnap. A kereskedelmi óriás menedzsmentje úgy döntött, egyetlen napra megnyitja parkolóházát és sztárok bevonásával jótékonysági Car Boot Sale-t rendez. A parkolóban olyan sztárok ruháiból turkálhatnak az angolok, mint Liz Hurley, Jemima Khan, Yasmine Le Bon vagy Louise Redknapp. Az esemény igazán rendhagyó, mert az inspirációul szolgáló, az autók hátuljából (car boot) használt holmikat áruló piacok közönsége fényévnyire van (ha nem egyenesen az ellentétes póluson) az estélyi ruhás jótékonysági bálok vagy a Selfridges miliőjétől. Az áruház mégis úgy döntött, bedobja a rendezvényt a köztudatba és talán okosan tette. A Selfridges marketing fogása az év legvitatottabb vására lesz, ám a népszerűség gyökere nem a sztárokban keresendő, hanem inkább a turkálás természetében.

A képlet rém egyszerű: anyagi helyzettől függetlenül sokan rajonganak a ruhavadászatért. Nem csak azért, mert valamihez olcsón vagy áron alul lehet hozzájutni, de az egyediség miatt is, a turkálás olyan különleges darabokat biztosít, amelyek garantáltan nem jönnek szembe az utcán. Sehol máshol nem lehet az olcsóságot és az egyediséget jobban összekombinálni, mint egy turkálóban, és  amíg a szigetország lakói a Selfridges jóvoltából sztárok ruhái között kutatnak kincsek után, mi magyarok  megkapjuk tőlük az ő megunt darabjaikat,  az Angliában népszerű általános ruhaláncok (GAP, French Connection, Oasis, Topshop, Miss Selfridges, Zara, NEXT, Monsoon Accessorize, Wallis) termékeit.

Valójában az említett Car Boot Sale-eken, néhány piacon és a jótékonysági alapítványok tulajdonában levő használtruha boltokon kívül (ezeket pedig inkább az idősebb korosztály használja) igazi turkáló nem nagyon akad az Egyesült Királyságban. Bár az általunk ismert turkálók a szigetországban nem léteznek, ám az egész angol kereskedelmi rendszer maga egyre inkább egy óriás turkálóként működik. Ami az áron aluli vásárlást illeti, kevés olyan brit fogyasztó akad, aki kifizetné a teljes árat valamiért. Az Egyesült Királyságban ugyanis nincs butik rendszer, hanem kereskedelmi láncok uralják a piacot. Az árverseny óriási, így a boltok csak akkor tudnak talpon maradni, ha vetélytársaik elébe vágnak. Emiatt az árleszállítási akciók egyre hosszabban elérhetők és manapság szinte már alig akad olyan időszak, amikor ne lennének kiárusítások, noha a boltok minden szezonban egy-két hónapig keservesen kitartanak az eredeti áraik mellett (néhány ilyenkor is bevágódik, egy előre be nem jelentett, „gerilla” árleszállítással a többiek bánatára).

Az elmúlt években ráadásul teret kaptak az olyan „diszkont áron” értékesítő láncok, mint a Primark, a H&M (ami valamivel olcsóbb az Egyesült Királyságban, mint nálunk) és a TK Maxx. Az angol szupermarketek is növelték a ruházati piacból kikanyarított részüket, aminek következtében a ruházati termékek ára 25 százalékkal csökkent. Nem úgy a ruhanemű mennyisége, amelyet a szigetország lakói összevásárolnak, mert az 40 százalékkal emelkedett és átlépte a bűvös 2 millió tonna/év határt.  A vásárlói szokások ezeknek a tényezőknek a következtében változtak meg, hiszen az évi két szezon (téli és nyári) helyett a boltok új készlettel állnak elő minden hónapban, és az angolok rászoktak arra, hogy teljesen új ruhatárral menjenek nyaralni vagy vágjanak neki az új évszaknak. Ezt az egy éjszakás divatőrületet ráadásul a sztárok is propagálják, hiszen senkit sem látunk kétszer ugyanabban a ruhában, és hogy mennyire nem ragaszkodnak a ruháikhoz, arra remek példa a már említett Selfridges-féle Car Boot Sale is.

„Én minden szezon elején bemegyek Londonba körbenézni, hátha akad valami újdonság.” - mondja Claire (28), a hvg.hu-nak vásárlási szokásairól. „Ha valamibe beleszeretek, akkor azt természetesen megveszem teljes áron, de ilyen ritkán van. A kiárusítás alatt szoktam lecsapni azokra a darabokra, amelyeket korábban kinéztem, és mivel 16-os méret vagyok (44), jók az esélyeim, hogy még kapok is valamit magamra.”  

Rendben, várunk az árleszállításra, na de mi van akkor, ha a hőn áhított ruhadarab mégsem kapható? „Nem érdekes – magyarázza tovább Claire – nem létfontosságú egy-egy darab, mert van otthon több másik, az ember ilyenkor csak legyint, és nézelődik tovább. Ám, ha egyedi darabot találok, akkor azt megveszem, és sokszor csak azért megyek el a kiárusításokra, hogy végignézzem a kínálatot, hátha találok valami igazi jó cuccot olcsó áron. Egy jó vételnek mindig örül az ember.” Arra a kérdésünkre, hogy mit csinál a megunt holmikkal, a lány öntudatosan válaszol, büszke arra, hogy a ruhák nem a kukában landolnak, így a lelkiismerete tiszta a környezetvédelemmel kapcsolatban. „Minden héten van egy-egy szórólap a postaládánkban azzal kapcsolatban, hogy a megunt ruhákat hova és mikor tegyük ki az utcára, mert azt valamelyik jótékonysági intézmény elszállítja, szóval nem a szemétbe megy vagy ilyesmi...” - nyomatékosítja.

Igaza van, de csak félig-meddig. A mai ruhák olcsó szintetikus keverékek, amelyeknek a zöme nem újrahasznosítható. A leadott ruhák egy része tényleg csak egyszer használatos és olyan rossz állapotban van, hogy nem értékesíthető tovább, így tehát mégis csak a szeméttelepeken végzi (és mivel szintetikus anyag, a lebomlási ideje jóval hosszabb az átlagos pamuténál). A ruhák 70 százaléka  Kelet-Európában vagy Afrikában köt ki, ahol a bálás ruhák értékesítéséből már egy egész sor üzleti vállalkozás gazdagodott meg, mint a nálunk is már szinte önálló ruházati lánccá dagadó angol turkálók. A képlet tehát nem olyan rossz, gondolhatnánk, hiszen a Selfridges akció és Claire konzummániás vásárlási szokásai nem csak nekünk kedveznek de még a környezetre is jótékony hatással vannnak. A történetnek azonban akad vesztese is, mégpedig a magyar ruházati termékeket piaca, hiszen az ide ömlő olcsó bálás ruha komolyan befolyásolja az amúgy is törékeny piaci egyensúlyt, amit azért nem árt, ha észben tartunk, amikor elragadtatjuk magunkat a turkálóban.

Krisztina O'Brien