Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Gereblyével vert halálra egy 53 éves részeg férfit egy hétéves fiú az ukrajnai Lemberg megye egyik falujában.
A későbbi áldozat ittasan tért be a fiú apjához, aki a barátja volt. Miután ott is alkohollal kínálták, nem tudott hazamenni, és lefeküdt a ház udvarában lévő fészerben. A gyerek azonban mindenképpen haza akarta küldeni a részeg vendéget, de az nem reagált az ébresztgetésére. Ekkor a fiú megragadta az alvó férfi mellett lévő gereblyét és ütlegelni kezdte vele – adta hírül pénteken a korreszpondent.net internetes ukrán hírportál.
Mint a nyomozás kiderítette, a gyerek egy órán át verte a magatehetetlen embert a kézi szerszámmal és a fészerben talált más eszközökkel. Amikor az apja észlelte a történteket, a férfi már halott volt. Barátjának tetemét az apa a település határába vitte, végül a falubeliek találták meg, akik értesítették a rendőrséget.
Az ügyet vizsgáló nyomozók közlése szerint a fiú elvetemült tettét az apa azzal magyarázta, hogy a gyerek nem szereti a részegeket. A gyilkossággal gyanúsított kisfiút pszichológusok vizsgálják.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.