szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Charlie Sheen feleségének tanúvallomása szerint az amerikai színész az ágyhoz szorította, és egy bicskát a torkának szegezve halálosan megfenyegette.

A karácsony napján történt bántalmazás a Brooke Mueller válási szándéka miatti veszekedéssel kezdődött. Mueller hétfőn nyilvánosságra hozott vallomása szerint Sheen egyik kezével a torkát fogta, miközben a másik kezében a kést tartotta. A színész azzal fenyegetőzött, hogy Muellernek jobb lesz félnie, mert ha a történteket bárkinek elmondja, megöli őt. Sheen tagadja a felesége állításait, a rendőröknek azt mondta: mindössze egymás karját ütötték meg, és összetörte az asszony két szemüvegét a felesége szeme láttára. A 44 éves színész a bántalmazás miatt karácsony napjának egy részét az aspeni rendőrségen töltötte, ahonnan 8500 dollár (1,6 millió forint) óvadék fejében engedték haza.

A Két pasi - meg egy kicsi sztárja tavaly májusban vette feleségül Brooke Muellert, akitől idén márciusban ikerfiai születtek. Sheen a rendőrségen elmondta, hogy nagyon felkavarta felesége válással való fenyegetése, mert előző válása Denise Richards színésznőtől, valamint a lányai feletti gyámsági vita mély nyomot hagyott benne. A rendőrség szerint Charlie Sheent egy 10 centiméteres pengehosszúságú bicskával vették őrizetbe. Arnold Mordkin kerületi főügyész elmondta, hogy a gyilkossággal való fenyegetésért 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetés, valamint 2-500 ezer dolláros pénzbüntetés szabható ki.

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett