Tetszett a cikk?

A már jelképpé vált piros brit telefonfülkéket a világ szinte bármely pontján felismerik. Generációk óta hozzátartoznak a brit kultúrához és hagyományhoz. Most mindenki vásárolhat magának egy fontért és egy jó ötletért.

Mára, a mobiltelefonok elterjedésének felgyorsulását és a fülkék karbantartási költségeinek növekedését szem előtt tartva, a British Telecom úgy döntött, hogy kivonja a forgalomból ezeket a piros telefonfülkéket. Ezzel egyidőben, a társaság azt az ajánlatot tette a városoknak, hogy megtarthatják a fülkéket a telefonok kiszerelése után is, amennyiben kifizetnek 1 fontot, és előállnak egy ötlettel, hogy miként szeretnék a továbbiakban hasznosítani piros dobozaikat.
Például a Somersetben található Westbury-sub-Mendip városa a következő felhasználási megoldással állt elő: a fülkét egy mini könyvtárrá alakítanák, ahonnan a lakosok könyveket, CD-ket és DVD-ket kölcsönözhetnének a nap 24 órájában. Egész egyszerűen egy másik, kölcsönözhető tárgyat hagynak ott az elvittért cserébe. Így a város két legyet üt egy csapásra: megtarthatják szeretett fülkéjüket és egy állandóan változó kínálattal rendelkező könyvtárral is gazdagodnak.

További újrahasznosítási ötletek és fotók a Zöldtér oldalán, kattintson!

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Trump szerint újraindultak az amerikai-kínai kapcsolatok a genfi találkozó után

Trump szerint újraindultak az amerikai-kínai kapcsolatok a genfi találkozó után

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt