És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
"Vessenek véget ennek az egész fogyasztásnak!
"Vessenek véget ennek az egész fogyasztásnak!" - mondta a punkdivat 68 éves királynője, akinek bemutatóját a helyszínen ezer vendég nézte végig. A közönség soraiban Janet Jackson énekesnő, Kate Moss szupermodell és a Harry Potter-filmekből ismert Emma Watson is helyet foglalt.
Vivienne Westwood saját bevallása szerint az éghajlatváltozás elleni harcot akarta segíteni egy divattervezőtől meglehetősen szokatlan felhívásával. "Egyszerűen csak azt akarom mondani az embereknek, ne vegyenek több ruhát! Miért nem tudjuk értékelni az élet ajándékát, amíg még megvan?" - fogalmazott a legendás divattervező.
A brit divatdiktátor mellett közel 120 tervező mutatja be kollekcióit a londoni divathéten, amely szerdán a férfidivatnak szentelt nappal zárul. Westwood Red Label kollekciója egyébként nagy tetszést aratott, a ruhákat a narancs és a rózsaszín tette izgalmasabbá, de a meleg színekhez kék is társult.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.